Új iskola, új tanító

Egy másik iskolába kell mennem, nem a nagyba, hanem a református templom melletibe, a kicsibe. A nyitott, deszkából készült kis kapun csak cigány gyerekek lépnek be az udvarra. Hát mi van itt? Itt minden gyerek csak cigány? Az udvarra egy paraszt gyerek sem lép be. Mind tovább megy. Mindenhol csak a telepről származó iskolás cigány gyerekek futkároznak. Micsoda nagy fiúk, lányok! Vannak már olyan nagyok is, akiket még nem is ismerek. Ezek is itt lesznek velünk? Ebben az iskolában csak egy tanterem van három padsorral. Itt ezek a padok is másabbak. Nagyon régiek. Egy padban négyen tudunk ülni. A pad tetejének felét amikor megyünk szünetre, fel lehet hajtani. Minden padban ülnek. Minden osztályhoz tartozik közülünk néhány gyerek. Elöl ülnek a legkissebbek, a sor végén hátul a nagy fiúknak jelöli ki a helyeket. Az iskola igazgatójának is itt van az udvarban a szolgálati lakása. A tanító néni, aki vállalta a cigány gyerekeknek a tanítását a református pap felesége. A kisebbik fiával, Jánossal együtt kezdtem el az első osztályt, de ő most már nincs velünk. Ide csak a szegény cigány gyerekek járnak.

Ismerkedésnél nem a neveinket kérdezi meg, hanem, hogy ki az apánk? 


Sorban állunk fel, és mondjuk el amire kíváncsi.

-Hát neked ki az apád?

-Madár - mondom önkéntelenül apám cigány nevét.

-Ismerem- mondja.

Következő kérdése,- aztán az, hogy milyen tanuló vagy?

A válasz vállvonogatás.

Amikor mindenkit végig kérdez, ő is bemutatkozik. Látásból ismerjük mind, mert a múlt évben mindig láttuk. A neve Kovács Istvánné. Kovács néninek szólítsuk- mondja mindenkinek, vagy csak tanító néninek, amit könnyebb is megszokni. Ismerkedés után, a következő órán az osztást csinálja a táblánál.

Nagyon lassan, mintha ő is töprengene a példa megoldásán. Nem magyaráz. Inkább kérdez. A másik iskolában, amikor a Dessztlerné tanított, nem nagyon értettem meg a magyarázatát. Most az új tanítónak tudok felelni.

-Milyen az új tanító néni?- kérdezik meg otthon.


-Sokkal jobb mint a régi volt.

Mostmagyarul!