Edwin van Schie, az immáron tíz éves Most Magyarul! magazin szellemi atyja, Magyarország és a magyar nyelv szakértôjének és egyben szerelmesének tartja magát.
Viharos életének nagy részét- Edwin most 45 éves, de 25 évesnek érzi magát - a magyar kultúrának és nyelvnek szentelte, mely szenvedélyévé, életcéljává vált.
Edwin a magyar nyelv varázslatos csengésének és ritmikus hangzásának szerelmese. A magyar nyelv véleménye szerint egy tökéletesen, és átgondoltan megszerkesztett nyelv. Azok az emberek pedig, akik ezt a csodálatos nyelvet beszélik, legalább olyan lebilincselôek, mint a nyelvük. - mondja Edwin. Ezen felül nagyon udvariasak is! Szinte megpróbálni sem érdemes vendégként utolsónak belépni egy ajtón. A vendég mindig az elsô kell, hogy legyen.
Edwin van Schie egész életében nyelvekkel foglalkozott. Tanuló zsebpénzét nem hanglemezekre vagy szórakozásra költötte, hanem már akkor is külföldre ment belôle inkább nyaralni, hogy hallgassa, és mohón magába szívja a külföldi nyelvek elbûvölô csengését, gyakorolja a beszédet, új tapasztalatokat szerezzen, és új emberekkel ismerkedjen meg. Az egyetemen az angol nyelvszakot válaszotta. Az angol nyelvvel - gondolta - mindenhová eljutok szerte a világban. Ám hamarosan egy meghatározó, Angliában ért élménye Magyarország felé vezette életútját.
Ennek ellenére hosszú ideig nem tudott két szenvedélye közül választani: a nyelvek, és azon belül is a magyar nyelv, valamint a tánc és az akrobatika iránt érzett szerelem között.

Visszatekintés

Gyermekként egyszercsak szélesen kitárt karokkal kezdte vizsgálni saját testét. Egy vékony, hajlékony testet látott maga elôtt és azt gondolta: Ezzel kellene valamit kezdeni! Gondolatvilága és teste szoros együttmûködésben élt. Már akkor is, mint mind a mai napig, elégedett volt saját magával és életével. Szorgalmas gyakorlás eredményeképpen merész, akrobatikus mutatványokat sajátított el: megszületett Edwin, a mûvész.

1984 és 1985 ben, 23 évesen igazi akrobatává vált és bohóc barátjával együtt az utcai mûvészetet választották. 

- Mindenhová eljutottunk: megjártuk Párizst, Akent, Veronát, Firenzét, Zürichet és még sorolhatnám. Szôke bajuszomat feketére festettem és “The Hungarian Elastical Edwin-ként” léptem fel. Ne felejtkezzünk meg arról sem, hogy ebben az idôszakban már több ízben is ellátogattam Magyarországra, és buzgón próbáltam elsajátítani a magyar nyelvet, mely akkor is már nagyon érdekelt. -

Két szerelme tehát a gyermekkora óta érzett összetartozás az akrobatikával, valamint a magyar nyelv volt. Edwin hamar megtudta, hogy a magyar nyelv nem szláv, hanem finnugor eredetû, mely csakúgy, mint a finn nyelv, az Urál nyelvcsalád része.
A két szerelem összefonódott. Utcai fellépései alkalmával néha magyarok is álltak a közönség soraiban, akiket egyáltalán nem zavarta, hogy Edwin nem magyar szarmazású. 

- Az elôadás után beszélgettem velük, és ha néha nehézkesen ment is a kommunikáció, mindig nagyon megértôek voltak velem, kedvesen bíztattak. Tudják, a magyar emberek nagyon kedvesek.
Az utcai fellépések sikeresek voltak. Fellépéseikhez csak úgy, találomra választottak helyet és idôpontot. Nem kértünk még engedélyt sem, (néha a rendôrség zavart el minket) de egész szép bevételünk volt: egy este Zürichben 450 guldent kerestünk.

Ám mindennek ellenére a mi kis Hungarian Elastical Edwinünknek, szôke hajával és fekete bajuszával (igen érdekesen nézhetett ki akkoriban) más gondolatok jártak a fejében. A ferfinek, aki még ma is, 45 évesen minden erôfeszítés nélkül lábát a nyakába tudja venni, testével teljes összhangban él és gondolkozik, honvágya volt.

- Messze otthonomtól, mûvész barátommal együtt ugyan, mégis magányosnak éreztem magam. Honvágyam volt, de még inkább az új szerelmem hiányzott, amivel már 1979-ben megismerkedtem. Magyarországra vágytam, hiányoztak a magyar emberek és a magyar nyelv.-

 
A kocka tehát el volt vetve, két év komoly, sikeres utcai fellépések és olyan tervek után, melyek szerint hivatásos akrobatává képezné ki magát. Edwin a magyar nyelvet és kultúrát választotta, mely választása immáron egy életre szólt. A kettôsséget azonban még mindig magában hordozza, gondolataiban és cselekedeteiben egyaránt. A mai napig például egy olyan tévés reklámról álmodozik, melyben bemutatná akrobata tudományát. A játékos életének fontos eleme a fantázia és a valóság világának egymással összehangolt mûködése, csakúgy, mint a mindennapi kézenállások egy padon a réten, vagy egy vidám dal eléneklése az utcán.

Visszagondolva, Edwin elmeséli, hogy a magyar nyelv iránti szerelem heve egy angliai nyaralása során kapta el. Ott ismerkedett meg a magyar származású Karcsival. Összebarátkoztak és Karcsi azt javasolta: Gyere el egyszer Magyarországra! 1979-ben látogatott el Magyarországra elôször egy erdélyi útja során. Edwin így emlékszik vissza: A magyar kultúrörökség tájait jártuk be egy olyan országban ahol az anyaországtól elszakadt magyarok mind a mai napig magyarul beszélnek, és engem akkor elbûvölt ennek a nyelvnek a csengése és nyelvtani szerkezetének mássága. A magyar nyelv számomra kihívássá vált.
Edwin önfejûnek, makacsnak és intelligensnek tartja magát. Most utólag átgondolva mondja - nem is találtam volna semmilyen foglalkozást, amivel jobban használhattam volna ki a nyelvérzékemet. Ez számomra predesztináció volt, az egyetlen helyes út. Így vált már elsô útja során végérvenyessé, hogy Edwin sorsa elkerülhetetlen, a magyar nyelv és kultúra ismerôjévé, szakértôjévé kell, hogy váljon. 1979 és 1988 (házasságkötésének, valamint a Magyar Nyelviskola megalapításának éve) között Edwin sokszor látogatott el Magyarországra és több nyelvi kurzuson vett sikeresen részt. Az egyetemen magától értetôdôen mellékszakként a magyart, fôszakként az angol diploma megszerzése után pedig a színházszakot vette fel. 

- Diplomamunkámat, talán már ki is találták, a magyar drámáról és színházról írtam.
Ne gondolják, hogy mindez sétagalopp volt, keményen dolgoztam, és akkoriban jöttem rá arra is, hogy egy magyar mondatot úgy lehet a legegyszerûbben lefordítani, hogyha a mondat végérôl haladunk az eleje felé.

1986-ban és 1987-ben, mialatt diplomamunkám elôkészítésén dolgoztam, hat hónapig tartózkodtam Magyarországon. Ez már a harmadik magyar ösztöndíjam volt.
Ebben a fél évben tíz magyar színdarabot olvastam el és dolgoztam fel, maradék idômben pedig sokat beszélgettem és figyeltem. Fôleg Erikával töltött sok idôt együtt, akivel egy régebbi ösztöndíjas tartózkodása során ismerkedett meg. Erika a régen még Ausztria-Magyarországhoz tartozó Ljubljanából, Szlovénia fôvárosában élt, de a muravidéki Lendváról származik. 

- Erika félig magyar, félig szlovén - mondja Edwin. Szívem választottja tökéletesen beszél magyarul és rengeteget segített nekem abban, hogy a magyar nyelv mesterévé váljak.-

Edwin és Erika 1988-ban kötöttek házasságot és arra a kérdésre, hogy miért laknak még mindig Hollandiában azt a választ adják, hogy Erika itt érzi magát igazán otthon.
Edwin így aztán Hollandiában kezdett el magyar órákat adni. (Nekem ahhoz is lett volna kedvem hogy Magyarországra költözzek.)
1988-ban, esküvôjük évében kezdett Edwin magyar órákat adni. Egyedülálló Magyar Nyelviskola ez, egy holland nemzetiségû tanárral az élén.
És hogy ekkor már beszélt, és írt-e úgy magyarul, hogy tanítani is tudja a nyelvet? A válasz nem késlekedik: 

- Természetesen, mielőtt órákat kezdtem adni, már sok tanfolyamot végeztem el (még néptáncot is tanultam), ösztöndíjat kaptam és gyakorolhattam, fejleszthettem tudásomat, hogy majdnem teljes mértékben magyarul gondolkodtam és beszéltem. A magyarok pedig azt mondták nekem: Maga magyar akcentussal beszéli a magyart. Ennél nagyobb bókot nem is kaphattam volna.
A nyelvek mûvészének tartom magam, a nyelvek akrobatája is vagyok, és holland létemre honfitársaimnak jól tudom átadni a magyart, mint idegen nyelvet. Már azért is mert holland nyelvtani kifejezésekből indulok ki, és jól értem, miért nem értik meg a tanítvanyaim a magyar nyelvtant!!
A tanítványaim és más érdeklődők számára különböző tankönyveket írtam, melyekben néhány új nyelvtani prezentációt vezettem be.
A tankönyvíráshoz elsősorban az egyetemen (az angol tanszékben) elsajátított tudásomat hasznosíthattam, például a fonetika és a modern nyelvtudomány területén. Edwin a következô példával szemlélteti mindezt:  - A legtöbb nyelvkönyvben, melyek nagy része fordított változat, kettő fajta magánhangzót különböztetnek meg: magasat és mélyet. Ez meglehetôsen nehéz egy külföldi tanuló számára. Az én könyvemben a szánkban elôl és hátul képzett magánhangzókról beszélek, attól függôen, hogy hol képezzük ôket. Így jobban érthetô, igaz? És sok hasonló a szórenddel kapcsolatos - példát tudnék még felsorolni. -

Edwin van Schie - aki egyetemi szintû angol tanári szakon végzett - elsô apróhírdetésére 25 érdeklődő jelentkezett, ők voltak az elsô tanítványaim! A haarlemi Csárdás étteremben (ami azóta sajnos már megszûnt) ismerkedtünk meg egymással. Az étterem kellemes, számunkra megfelelô találkozási hely volt, késôbb is sokat jártunk vissza a tanítványokkal.
Az iskola, megalapításának kezdetén Haarlem északi részén bérelt teremben mûködött, 2000-ben pedig saját tulajdonú helyiségbe, az Eksterlaan úton lévő háza mellé épült kis irodaépületbe költözött a suli, és azóta is itt, Haarlemben mûködik.

Edwin egy budapesti könyvesboltban váltott pár szó inspiráló hatására kezdett játszani a Magyar Iskola megvalósításának gondolatával. Egy magyarul beszélni próbáló holland férfinek segített eligazodni, aki maga is több nyelven tanított. Magyar tudásom mély benyomást tett rá és egy későbbi kávézgatásunk során így fogalmazott: Neked magyart kéne tanítanod, nagyon jól menne!
És úgy is lett.

Edwinnek immár több száz holland tanítványa volt, akik közül sokan Magyarországra járnak nyaralni, de akad köztük olyan is, akit családi vagy egyéb szálak kötnek össze Magyarországgal.
Edwin a mai napig is még fejleszti tanári tudását: 

- Elôfordult már, hogy csak tíz különbözô nyelvtankönyv átolvasása után jöttem rá, hogy pontosan hogyan is áll össze az adott nyelvi szerkezet, illetve hogyan tudom azt a legérthetőbben elmagyarázni tanítványaimnak. Nagyon sok kifejezésre találtam saját magyarázatot, és rájöttem, hogy sokszor az adott témát sokkal könnyebben is meg lehet közelíteni, mint ahogy azt a legtöbb tankönyv teszi.
Többek között ez is közrejátszik munkám sikeréhez, no meg a magyar dalok, melyeket közösen szoktunk énekelni az órákon. A zene is hozzátartozik a kultúrához, igaz? Sok tanulótól kapok rendszeres elismerést munkámért, a nyelvtankönyvemért külön is, melynek áttanulmányozása után sokan érzik úgy, hogy igazán megértették a magyar nyelv lényegét.
Az iskolának egy nagy 'hátránya' van: Heti négy estén való tanításból nem igazán lehet megélni.” Edwin nem tudja eltartani feleségét és két gyermekét csak tanításból.
Ezért tolmácsként és fordítóként is dolgozik, magyar jogi ügyekben jár el, és taneszközöket ír és importál. Emellett koncerteket szervezett, amivel 1996-tól pár évig majdnem teljesen felhagyott, ekkor indította be ugyanis a Most Magyarul! magazint.
A magazin tíz éves fennállásával a lap ezen jubileumi száma, mely 3000 olvasóhoz jut el, még bôvebben foglalkozott. (lásd www.mostmagyarul.nl)
Az elmúlt tíz évben az újság fôleg turisztikai, kultúrális és történelmi témákat dolgozott fel, holland és magyar nyelven egyaránt. A magazinban megjelent cikkek, melyeket Edwin maga, illetve állandó kollégái írnak, jó minôségû fényképekkel vannak illusztrálva.
Minden próbálkozás ellenére a lapot nem szponzorálják Magyarországról, így aztán épphogy csak megéldegél.
Edwin büszke a lapjára: Nagy rá az igény, mindent megteszek annak érdekében, hogy a Most Magyarul! továbbra is fennmaradhasson ebben a formában: célcsoporthoz szóló témákkal, jó minôségû fényképekkel és felejthetetlen cikkekkel, melyek elképzelhetetlen, hogy bármilyen más újságban megjelenjenek.
Mint ahogy ez ebből a jubileumi számból ki is derül, a Most Magyarul! a szerelem terméke. Végtelen szerelem egy olyan ország iránt, melynek nyelve a világ egyik legnehezebb nyelvei közé tartozik.
Egy nyelv, mely Edwint még mindig úgy el tudja varázsolni, hogy egy-egy nyelvóra után szárnyakra kap, és az iskola erkélyén ellejt egy táncot.
Ilyenkor felesége és gyermekei azt kiabálják: Viselkedjél légyszíves normálisan! Edwin pedig így reagál: Hogyan tudnék normálisan viselkedni, amikor a hobbim és egyben munkám ilyen sok boldogsággal tölt el?
Edwin kiváltságos helyzetben érzi magát és mindezt igen röviden össze is foglalta nekünk: Magyarországgal és a magyar nyelvvel foglalkozni annyi, mint boldognak lenni.

Írta Koos Smedes, 2006 nyarán