(magyarul a cikk alján)

Dit artikel is gepubliceerd in Most Magyarul! Hongarije Magazine nummer 7 in 1998.

Bijna 80 jaar in Nederland...

Te gast bij Joke en Lajos Hutter

Wat meteen opvalt als je voor de deur staat van het prachtige huis van de familie Hutter, is de aangebouwde Csárda. Als wij door het raam van wat eigenlijk de garage is naar binnen gluren, zien wij onmiddellijk de sfeervolle kleedjes, tapijten en gordijntjes die met Hongaars borduurwerk zijn versierd. Gastvrij worden we ontvangen en na een kop koffie en een stuk gebak vertelt Lajos Hutter ons zijn verhaal.

Op welke leeftijd, onder wat voor omstandigheden en wanneer bent u voor het eerst naar Nederland gekomen?

In 1919 ben ik samen met enkele tientallen kinderen per trein naar Nederland gekomen. Ik was toen 9 jaar.
Na de oorlog heerste in Hongarije hongersnood en het Rode Kruis trachtte de kinderen van ambtenaren onder te brengen bij Nederlandse gastgezinnen. De kinderen gingen op weg in treinen vol met stapelbedden. Toevalligerwijs las een oom van me in de krant over die treinen. Mijn moeder probeerde het voor mij ook te regelen en het lukte een plaatsje te krijgen op zo'n trein. In de trein heerste een opgewekte sfeer en na aankomst in Nederland werden wij met witbrood en hagelslag ontvangen door een comité van de Kinderbescherming. Dit was voor ons kinderen het beloofde land.

Wat weet u nog van het pleeggezin?

Mijn verblijf alhier begon met een quarantaine van drie maanden, omdat we de besmettelijke ziekte roodvonk hadden opgelopen. Na deze periode kwam ik eerst bij twee oudere dames terecht en daarna bij Karel de Jong, een man die met zijn zoon alleen woonde. Dit waren hartelijke, intelligente mensen.
Maar ik voelde me het fijnst bij een timmermansfamilie met negen kinderen. Hier leerde ik fietsen, en door het spelen met de kinderen kreeg ik ook het Nederlands onder de knie. (Deze familie zou later mijn levensloop gaan bepalen, maar dat kon ik toen nog niet bevroeden).
In 1923 kwam ik weer naar Nederland, andermaal bij de aannemersfamilie. Ditmaal moesten we de helft van de reiskosten uit eigen zak betalen. Na een verblijf van drie maanden reisde ik weer terug naar Hongarije.
Ik bleef echter contact houden met de timmermansfamilie. Via de Gereformeerde kerk kwam ik aan Nederlandse kranten en zo kon ik mijn kennis van de taal bijhouden.

Wanneer besloot u zich in Nederland te vestigen?

Op eenentwintigjarige leeftijd kreeg ik de kans in Engeland een boekhoudkundige en administratieve opleiding te volgen. Na deze opleiding wilde ik in Engeland een baan zoeken, maar vanwege een Engelse overheidsmaatregel ging dat niet door. Ik zou terug moeten naar Hongarije, maar eerst kwam de timmerman met zijn gezin uit Nederland over voor een maandje vakantie en ze vroegen mij om hun Londen te laten zien. Na afloop van deze maand kwam ik in Nederland terecht. En dit bepaalde mijn lot: ik kreeg namelijk een administratieve baan bij de kuiperij Van Leer, waar ik tot 1938 werkzaam bleef.
In dat jaar besloot ik de Nederlandse nationaliteit aan te vragen en begon met het vergaren van de nodige papieren. Toen dat rond was, was het al 1940 en bezetten de Duitsers Nederland, waardoor ik tot '45 moest wachten vooraleer ik de Nederlandse nationaliteit verwierf. Na de Tweede Wereldoorlog haalde ik ook mijn moeder naar Nederland. Zij heeft daarna nog twintig jaar hier gewoond.
In 1942 trad ik in het huwelijk. We kregen 5 kinderen. Na een huwelijk van meer dan 20 jaar verloor ik mijn vrouw.
In 1964 leerde ik mijn tweede echtgenote Joke kennen, die uit haar eerste huwelijk één kind had.

Ging u nog regelmatig naar Hongarije terug? Had u geen last van heimwee?

Tot 1965 ben ik niet teruggeweest, ik voelde mij niet veilig door de pijnlijke herinneringen en vanwege de politieke situatie. Maar toen mijn vrouw bleef aandringen, hebben wij in 1965 Hongarije bezocht, hoewel er toen helemaal geen familie van mij meer in leven was. Mijn Nederlandse echtgenote raakte in de ban van Hongarije en begon Hongaars te leren. Sindsdien komen we er elk jaar wel een keer en hebben we er heel wat vrienden gemaakt. Ook onze garage die is ingericht als een Hongaarse csárda is het werk van mijn vrouw. Als de familie op visite komt, zitten we er graag.

Wat is uw mening, in hoeverre verschilt de Nederlandse mentaliteit van de Hongaarse?

Ik denk dat de Nederlanders in het dagelijks leven een evenwichtiger aard hebben. Iedereen volgt bijvoorbeel wel een of andere cursus, de vrije tijd wordt benut. Ikzelf schilder al heel lang, diverse meesterwerken heb ik al op verzoek van familieleden, kennissen of gewoon voor mezelf nageschilderd.

Tot besluit van een gezellige avond bewonderden wij de schilderijen van Lajos Hutter en genoten wij in de csárda van een glas wijn en de lekkere hapjes van Joke.

Molnár Mónika, 1998

Majdnem 80 éve Hollandiában…

Vendéglátónk Hutter Lajos és felesége, Joke egy szép, világos, csodálatos kilátású házban élnek Haarlemben. Azonban, ami az arra járók figyelmét felkelti az a házhoz tartozó kis 'Csárda', amit közösen rendeztek be. Amint bekukkantottunk az egyébként garázsnak szánt épület ablakán magyar népmıvészeti motívumokkal díszített szőtesek, szőyegek , függönyök, kerámiák, bútorok harmóniája tárult elénk. A házigazdáink meleg vendégszeretettel fogadtak, Hutter Lajos egy csésze kávé és egy szelet sütemény elfogyasztása mellett mesélte el történetét.

Hány évesen, milyen körülmények között és mikor jött először Hollandiába?

1919-ben több tucat gyerek társaságában, vonaton érkeztem Hollandiába, akkor 9 éves voltam; meséli Hutter Lajos.
A háború befejeződése után Magyarországon is éhínség volt, a Vörös Kereszt állami alkalmazottak gyermekeit hollandiai gondozó családoknál próbálta elhelyezni. A gyerekek emeletes ágyakkal teli rakott vonatokban indultak útnak. A véletlen során egyik nagybátyám egy újságban olvasott a vonatokról. Edesanyám megpróbálta és sikerült feljutnom az egyik ilyen vonatra. A vonaton jól éreztük magunkat, amikor megérkeztünk Hollandiába a Gyermekvédő Liga fogadóbizottsága csokoládédarabokkal megszórt fehérkenyérrel várt. Nekünk gyerekeknek ez volt maga a kánoán, - emlékszik vissza Hutter Lajos.

Hogyan emlékszik vissza a fogadó családra?

Itt tartózkodásom három hónapos karanténnal kezdődött, ugyanis skarlat nevı ragályos betegséget kaptunk. A karantén letelte után először két idős hölgyhöz, majd egy Karel de Jong nevı férfihoz kerültem, aki a fiával egyedül lakott; nagyon kedves intelligens emberek voltak.
Azonban a legjobban egy ács-vállalkozó családjában éreztem magamat, akinek 9 gyermeke volt. Ennél a családnál tanultam meg biciklizni, a gyerekektől játék közben a holland nyelvből is sokat elsajátítottam. (Ez a család sorsdöntő szerepet játszott később az életem során,- amit persze akkor még nem is sejtettem.) Majd 9 hónap eltelte után mentem vissza Magyarországra.

Hogyan került ismét Hollandiába ?

1923-ban érkeztem ismét Hollandiába, amikor ismét az ács családjához kerültem. Ekkor az utiköltség felét saját zsebből kellett fedeznünk. Majd a három hónap letelte után ismét visszautaztam Magyarországra.
Azonban az ács családjával fentmaradt a kapcsolatom. A református gyűlekezet révén holland nyelvı újsághoz juthattam, így tudtam a nyelvet gyakorolni.

Mikor döntötte el, hogy Hollandiában telepszik le?

21 éves voltam, amikor lehetőségem nyílt , hogy Angliában könyvelést, adminisztrátori tanulmányokat folytassak. A tanulmányaim befejezése után Angliában szerettem volna dolgozni, azonban az angol kormány egy rendelete miatt nem jöttek be a számításaim. Vissza kellett volna utaznom Magyarországra, azonban az ács családjával átjött Hollandiából egy hónapos vakációra és engem kért meg, hogy vezessem őket végig Londonban. Majd az egy hónap eltelte után Hollandiába jöttem. Azt mondhatom, hogy ez egy sorsdöntő fordulat volt – mesél tovább Hutter Lajos –, hiszen így vállaltam adminisztrátori munkát a Van Leer Hordógyárban, ahol egészen 1938-ig dolgoztam.
1938-ban elhatároztam, hogy holland állampolgárságot kérek, elindultam a szükséges papírokat beszerezni. Mire minden papírt beszereztem 1940-t írtunk, ekkor jöttek be a németek az országba, amelynek következtében 1945-ig kellett várnom a holland állampolgárságra. A II. Világháború befejeződése után édesanyámat is Hollandiába hoztam, aki még 20 évet élt meg itt.
1942-ben házasodtam meg és 5 gyermekem született. A feleségemet több mint 20 évi házasság után elveszítettem.
1964-ben ismertem meg második feleségemet, Joke-t , aki egy gyermeket hozott magával az első házasságából.

Milyen gyakran látogatott vissza Magyarországra? Volt-e honvágya?

1965-ig nem látogattam vissza, hiszen a fájó emlékek, illetve a politikai helyzet miatt nem éreztem biztonságosnak. Azonban a feleségem kedves unszolására 1965-ben Magyarországra utaztunk, már akkor nem volt ott egy elő rokonom sem. A holland feleségem beleszerelmesedett az országba, el kezdett magyarul tanulni. Azóta is minden évben visszajárunk, hiszen útjaink során sok barátot szereztünk.
A garázsunkban berendezett családi magyar csárda - ahol az egész család örömét leli a nagyobb összejövetelek során -, is a feleségem kezemunkája.

Mit gondol, miben tér el a holland gondolkodásmód a magyarétól?

Azt gondolom a hollandok kiegyensúlyozattabbak a mindennapjaikban, például különböző mıvészeti tanfolyamokat követnek, a szabad idejüket kitöltik. En már hosszú évek óta foglalkozom festészettel, több híres mester munkáját megfestettem már mind a saját, mind családtagok, illetve ismerősök kérésére.

A meleg hangvételı, kedélyes este befejezéséül megcsodáltuk Hutter Lajos által festett festményeket és a “csárdában” elfogyasztottunk egy pohár bort a Joke által készített finomságokkal.