Benelux-polgárok Magyarországon

Dr. Kemkers Robert

Bevezetés

Magyarország egyre több és több migráns szemében válik vonzó célponttá, amely tényező ugyan képes kompenzálni a kivándorlásból fakadó veszteséget, de nem képes ellensúlyozni a természetes fogyásból fakadó népesség-csökkenést. Noha a Magyarországra irányuló vándorlás legfőbb tényezője még mindig a környező államok magyarságának bevándorlása, úgy tűnik, hogy az ország sok nyugat-európai számára is vonzó alternatívát jelent. Egy jelentős részük az angolnyelvben csak „alacsony (magasságú)” országokként emlegetett, vagy a magyarul is elterjedt rövidítéssel BeNeLux-országokként aposztrofált Hollandia, Belgium és Luxemburg csoportjából származik. Ez a háromoldalú együttműködés még az 1950-es évek elején szökkent szárba, és később a formálódó Európai Közösségek egyik legfontosabb előzményévé vált, még ha napjainkban az intézményi szintű együttműködés a résztvevők között már háttérbe szorult is. Az angol „Low(er) Countries” vagy az ennek megfelelő francia „Les Pays-Bas” kifejezést elsősorban Hollandiára használják, amely történelmileg a mai három országot alkotó sok kisállam összefoglaló neve volt. Maga a „Nether-lands” (hollandul: „Neder-Land”) szó is ugyanennek a kifejezésnek feleltethető meg. A magyar nyelvben gyakori, kissé régies hangzású „Németalföld” kifejezést – bár földrajzilag korrekt – soha nem használják németül vagy magukban az érintett országokban – talán éppen politikai okokból.

Ez a tanulmány azokkal a holland, belga és luxemburgi állampolgárokkal foglalkozik, akik Magyarországra települtek át az utóbbi években. Ezen belül is elsősorban a migráció okaira, amelyek között, mint kiderül, mind „push”, vagyis a küldő országokban eredeztethető, mind „pull”, vagyis magyarországi tényezőkre visszavezethető faktorok szerepelnek. A két faktor a migránsok csoportjai között különböző lehet, éppúgy, mind a célok, amelyek idevezették őket. A kutatás ugyanis nem csak a tartósan letelepedni szándékozó, „valódi” migránsokkal foglalkozik, hanem azokkal is, akik ingatlant vásároltak Magyarországon akár ideiglenes, vagy hosszabb, de nem végleges itt-tartózkodási szándékkal. A kutatás bázisa tulajdonképpen minden hosszabb ideje itt tartózkodó, vagy itt ingatlant tulajdonló Benelux-állampolgár. A kutatásban fontos az időbeliség is, amint azt látni fogjuk, a Benelux-migráció, mint jelenség, csak az 1990-es évek közepe óta van jelen Magyarországon.

A szerző – aki maga is a vizsgált csoport tagja – többször hallotta baranyai, falusi emberektől, hogy a „hollandok” – amely megnevezést általában attól függetlenül alkalmazzák, hogy valójában melyik országból származnak is a letelepedők – már minden faluban jelen vannak – ilyesmit ugyanakkor soha nem hallott balatoni, vagy nyugat-magyarországi falvakban, ahol elsősorban a németekről és az osztrákokról beszéltek, így, úgy tűnik, van különbség a migránsok származási országa és magyarországi eloszlása között. A publikáció negyedik része ezeknek a különbségeknek a vizsgálatát célozza, a Benelux-körön belül és azon kívül. A következő lépés a Magyarországon élő összes bevándorló számának meghatározása, amely, úgy tűnik, komoly nehézségeket okoz. Mindamellett egy tanulmány erről is készült, amely a következőkben alapjául szolgált az országon belüli földrajzi elterjedés vizsgálatához. Amint az látni fogjuk, az eloszlás cseppet sem egyenletes, elsősorban a délnyugati országrészek élvezik a „(német)alföldiek” kitüntetett figyelmét. Végül áttekintünk néhány trendet és kísérletet teszünk a jövőbeli perspektívák felvázolására is. Ez utóbbiban akár a hollandul beszélő közösség hivatalos kisebbségként való elismerése is szerepelhet.

A Magyarországra irányuló Benelux-migráció okai

A Magyarországra irányuló vándorlásra nagyon különböző okok késztethetik a külföldieket, legyen szó átmeneti, tartós vagy üdülési célokról. A szerző maga, miután vásárolt egy házat Baranya megye legnagyobb tengerszint feletti magasságban fekvő falvában, hamarosan azt a véleményt hallotta a helyiektől, hogy bizonyára az emelkedő tengerszint miatt „menekült” ide jó előre. Első hallásra ugyan viccnek vélte ezt a véleményt, de utána többször is találkozott ezzel a meglepően széles körben elterjedt vélekedéssel a vidéki emberek között. Természetesen a „legendának” annyi alapja valóban van, hogy Hollandia lakosságának mintegy 60%-a az ország területének azon a 30%-án él, amely a jelenlegi tengerszint alatt található. És valóban, az emelkedő vízszint formálta az ország határait az elmúlt évszázadok alatt. De pánikra semmi ok: majdnem minden holland képes úszni… A vallonok és a luxemburgiak számára ez amúgy sem okoz problémát: ők lényegesen magasabb térszíneken élnek. De hogy a tényeknél maradjunk: természetesen nem ez a kivándorlás valódi oka. A szerző a mai napig nem tudja, miből ered ez a tömeges tévhit Magyarországon, tudniillik, hogy a klímaváltozás akkor pánikot okozott a hollandok körében, hogy már jó előre a kivándorlás mellett döntöttek, csak a biztonság kedvéért. A Discovery Channel és más hasonló ismeretterjesztő televíziós csatornák néhány műsora talán erősíthették ezt a közvélekedést, ami eredetileg egy holland komikus vicce volt . A valóságban a szerző sohasem találkozott egyetlen egy olyan bevándorlóval sem, akinél ez a tényező szerepet játszott volna. Már csak azért sem, mert a tipikus holland két lábbal áll a földön, így tudomásul vették, hogy a veszély csak 75 vagy 100 év múlva fenyegeti őket. És általában még a hollandok sem élnek 110 évig, vagy annál is tovább. Ebből adódóan más okokat kell keresnünk a migráció mögött, amelyben lesznek a küldő és a befogadó országra vonatkozóak egyaránt. Ezek aránya természetesen minden egyes személynél, eltérő körülményeikből adódóan más és más. De tapasztalhatunk eltéréseket az egyes generációk, között is, más lehet az ok egy nyaraló vásárlásakor, hiszen az ugyan úgy szolgálhat időleges lakóhelyként, munkavállalás vagy tanulás időtartamára, vagy végleges, legalábbis tartós hajlékként más okok, többek között a nyugdíjba vonulás miatt.

Kezdjük a „push”, vagyis a küldő országokat érintő faktorokkal: a Magyarországon házat vásárló lakosok jelentős részénél az okot között szerepel a hazai klíma, mindenek előtt a napsütéses órák hiánya, a hely szűkössége, hiszen a Benelux-államok kivétel nélkül sűrűn benépesültek, és az a vágy, hogy legyen egy saját ház, egy szép kerttel, és némi szabad térrel együtt, ahol a szomszédok nincsenek olyan túlságosan is intim közelségben. Ilyen helyet nehéz találni a három ország bármelyikében, ha mégis akad, akkor a legtöbb ember számára megfizethetetlenül drága. Szempont az is, hogy a rohanó társadalomban egyre többen érzik úgy, hogy szükségük van egy nyugodt helyre, amelyet nehezen találnak meg hazájukban. A nyaralót vásároló emberek minden generációt képviselnek 20-tól 70 éves korig. Azok az emberek, akik tartós vagy végleges betelepülésben gondolkodnak, a „push”-tényezők között rendszerint megemlítik a Benelux-államokra jellemző helyhiányt, a lakások és házak ottani igen magas árát, a növekvő megélhetési költségeket, panaszkodnak a túlfejlett, túlbonyolított szabályrendszerekre, újra és újra a klímára, valamint a multi-etnikussá váló városi társadalmakban érezhető növekvő feszültségekre. A tartósan letelepedők korösszetétele jellegzetes. Az egyik csoportot azok a fiatal családok alkotják, akik itt kívánnak új életet kezdeni. Ők jellemzően eredetileg valamelyik agglomerációs településről, elő¬városból származnak, elegük van a napi három-négy órás ingázásból, és abból, hogy életüket az unalmas irodai munka, a közlekedési dugók és az átlagos sorházi lakásban eltöltött hétköznapok váltakozása teszi „színessé”. Különösen, ha a gyerekeik még nagyon fiatalok, vagy egyáltalán nincsenek is gyerekeik, akkor döntenek könnyen a kivándorlás mellett. Más családok megvárják, amíg a gyerekek elhagyják a szülői házat, és saját lábukra állnak. Mindkét típus fontos motiválói azok a brit, holland és belga tévéműsorok, amelyekben hétköznapi családok kerekednek fel, hogy „fordítsanak egyet életük kerekén” és elinduljanak egy boldogabb élet felé. Ezek hatására nagyon sokan álmodnak a saját kis kempingről, panzióról, horgásztóról, lovasfarmról, galériáról és más hasonlókról. A legtöbb esetben a pénz számukra nem elsődleges, csak néha, ha a korábbi életüket már csak nagyon nehezen tudnák fenntartani. A másik csoport a nyugdíjasoké, illetve olyan személyeké, akik néhány éven belül nyugdíjba vonulnak majd. Ez az a csoport, amelynek bőven van pénze: általában van saját házuk, amelynek az értéke az utóbbi időben jellemzően nagyon megemelkedett, már nem kell gondoskodniuk az önálló vált gyermekeikről, és szemben más országokkal, például Magyarországgal, Hollandiában nincs hagyománya annak, hogy a szülők támogassák felnőtt gyermekeiket, például egy lakás, ház vagy autó megvásárlásában, a holland gyerekek és unokák legfeljebb valami kis ajándékra számíthatnak. Az sem jellemző, hogy a szülők idős korukra a gyermekeikhez költöznének, vagy fordítva. Ezen jól szituált nyugdíjasok számára a legfontosabb tényezők az időjárás, a hely hiánya, a hagyományos értékek elvesztése miatt érzett növekvő aggodalom, a társadalom, a közösségek leépülése, a növekvő bűnözés és a boldogtalanság általánossá váló érzése. Mindazonáltal ezek a „push” faktorok nem különösebben erősek ennél a csoportnál, sokkal inkább a „pull”-típusú húzóerők lesznek azok, amelyek a magyarországi második otthon megvásárlására, vagy akár minden hazai tulajdonuk eladására és a teljes ideköltözésre ösztönzi őket. A legtöbb esetben mégis inkább az a jellemző, hogy fenntartanak valamilyen ingatlant eredeti hazájukban is, bár jellemzően nem az eredeti házat, hanem egy kisebb lakást.

A „pull”-faktorok, vagyis a húzótényezők vagy vonzerők célpontról célpontra különböznek. Magyarország esetében a legfontosabb vonzerőt a Benelux-országokkal való összehasonlításban igen alacsony megélhetési költségek jelentik, továbbá a kellemes klíma, különösen a tavasz, a nyár és a kora őszi, napsütéses idő, továbbá az igen alacsony – EU-s összehasonlításban a legalacsonyabbak között lévő – ingatlanárak, továbbá a rendelkezésre álló, hatalmas, tér, tágas kertek, istállók, pajták stb. Egyéni perspektívából nézve az egyes faktorok súlya eltérő, de különösen az idősebbek számára fontos, hogy bármilyen alacsony hazai nyugdíjból nagyon jól lehet élni Magyarországon: saját kertészt fogadhatnak és ha úgy tetszik, minden nap a helyi vendéglőben vacsorázhatnak. Ha eladják a hollandiai lakásukat, vagy sorházi ingatlanjukat, és vásárolnak, vagy bérelnek helyette egy kisebbet, a különbözetből itt könnyedén vásárolhatnak egy nagy önálló családi házat vagy akár villát, felújíthatnak egy régi tanyát, és akár még egy úszómedencére is futja. Továbbá, ami szintén számít különösen például a Mecsek vidékén, hogy a holland és flamand emberek bolondulnak azokért a hegyes, erdős, dombos tájakért, amelyek teljesen hiányoznak szülőhazájukból. Nem fontos a tengerre, vagy egy nagyobb tóra néző kilátás: ez otthon „közönséges”, semmi extra nincs benne. Az viszont számít, hogy a házakhoz Magyarországon általában nagy keretek tartoznak, ahol bőven nyílik lehetőség a kertészkedésre, legyen szó akár virágokról, akár a zöldségek megtermeléséről, vagy akár még néhány gyümölcsfáról és némi saját szőlőről is. De fontos az alacsony népsűrűség, és a nemzeti parkok, természetvédelmi területek jelenléte is. Ezzel együtt Magyarország egy valóban modern ország benyomását kelti, amely különösen az EU-csatlakozása óta vonzó célpont a különféle befektetések számára. A Benelux-államok polgárainak általában viszonylag jó véleménye van Magyarországról, lényegesen pozitívabb, mint a legtöbb szomszédjáról, különösen a balkániakról. Magyarországot a megítélése a nyugati országok közé sorolja, amely viszonylag fejlett, lakói pedig barátságosak. A világháborúk és különösen az 1956-os események után sok magyar menekült érkezett a Benelux-államokba, akik könnyen és sikeresen integrálódtak a társadalomba, egyikük még államtitkár is lett Hollandiában az 1980-as években. Ez a tényező valószínűleg szintén sokat segített Magyarország imázsán, de a legfontosabb érv mégis csak az, hogy a belgák és hollandok úgy érzik, nagyon szívélyesen fogadják őket ebben az országban. Amióta Magyarország fejlődése látványossá vált az utóbbi két évtizedben, megújult az infrastruktúra, új bevásárlóközpontok és egészségügyi intézmények jöttek létre, híres termálfürdők várják a vendégeket, magas színvonalon ugyanakkor olcsón, és a közlekedési dugóktól távol lehet élni, egy lassabb ritmusban, azóta az ország egyre vonzóbbá válik a letelepedést kereső nyugdíjasok szemében, például a mediterrán országokkal összevetve. Azok számára, akik munkavállalási célból érkeznek ide, a növekvő gazdaság a legfontosabb vonzerő, elsősorban Budapest, amely fontos regionális üzleti központtá vált. A számos külföldi tulajdonú magyar vállalat ebben a szegmensben talán a legfontosabb tényezője a migrációnak.

A migráció időszakai

Noha az 1990 utáni kis „bevándorlási hullám” méreteit tekintve nem összahasonlítható azokkal a korábbi eseményekkel, mint például a németek Magyarországra érkezése, amelyek alapvető változásokat hoztak az ország etnikai szerkezetében, az biztos, hogy ebben az időszakban a nem magyar anyanyelvű lakosság száma jelentősen megnőtt az országban. A rendszerváltás előtt alig néhány Benelux-polgár élt Magyarországon. Természetesen az országok közötti kapcsolatok nagyon hosszú történelemre tekinthetnek vissza, és ennek következtében mindig volt néhány letelepedő, többnyire olyan emberek, akik családi okokból választották ezt az országot. Ehhez társult még néhány diplomata, nemzetközi szervezetek munkatársai, néhány vállalat alkalmazottai. 1989 után az első betelepülők, akik először kezdtek külföldi állampolgárként ingatlant vásárolni Magyarországon, többnyire korábban kivándorolt magyarok voltak, akik a lehetőségeket kihasználva most hazatértek. Őket általában a németek követték, akik jól ismerték ezt az országot, különösen a Balaton környékét, ahol sok nyarat töltöttek el. Az első „valódi” holland és belga betelepülők szintén olyan embereke voltak, akik turistaként már megismerték és megszerették az országot, és általában voltak magyar származású barátaik is, akiknek példáján fellelkesülve vágtak bele a kalandba. Természetesen, a korai 90-es évektől kezdve megfigyelhető a befektetők aktivitása is az ingatlanpiacon. A megjelenésüket az alacsony árak méginkább inspirálták: A belga frank vagy a holland forint ebben az időben a német márkához hasonlóan nagyon sokat ért Magyarországon. Általában véve megállapítható, hogy a hollandok érkeztek először és nagyobb számban, megelőzve a belgákat, amely talán az előbbiek vállalkozóbb szellemének tudható be, vagy annak, hogy sokáig nem működött magyarországi ingatlanok értékesítésével foglalkozó ügynökség Belgiumban. A rendszerváltás utáni első néhány évben a lehetőségeket vonzónak találta néhány farmer és kisbefektető is, de a számuk alacsony maradt. Az 1990-es évek második felétől a migráció intenzívebbé vált, és azóta is folyamatosan évről évre növekvő tendenciát mutat, ahogy Magyarország egyre népszerűbbé válik, illetve ahogy az előnye növekszik olyan magas árszínvonalú országokkal szemben, mint amilyen Portugália, Spanyolország vagy Franciaország, sőt, amilyenné időközben Törökország vagy Csehország is válik. Ahogy korábban már említettük, a 2004-es EU-csatlakozás szintén élénkítette a magyarországi befektetések iránti keresletet, elsősorban abból a megfontolásból, hogy azt követheti majd az euró bevezetése, ami viszont a befektetői remények szerint az ingatlanárak jelentős növekedését vonja majd maga után. A jelenlegi hitelpiaci, illetve világgazdasági válság közepette a jövő ilyen szempontból is nagyon bizonytalannak látszik, és általában a külföldi ingatlanvásárlások visszaesése jósolható. A másik oldalról viszont Magyarország éppen olcsósága miatt egyre vonzóbb alternatívát jelenthet olyanok számára, akiknek a Mediterráneumban teljesíthetetlen álom csupán a saját ingatlan birtoklása.

Különbségek az eltérő országokból származó bevándorlók között

A holland, belga és luxemburgi bevándorlók területi eloszlása határozottan különbözik a Magyarországon élő többi külföldiétől, amint ezt a következő részben látni is fogjuk. Például az osztrákok kifejezetten a határ mentére, az ország nyugati peremére koncentrálódnak. Ez a szempont a Benelux-polgárok számára nem mérvadó: mivel amúgy is több mint 1000 km-et kell autózniuk amíg ideérnek, további 1-200 km már nem számít sokat, ez már természetesen amúgy sem az a távolság, amelyet egy péntek délután meg lehetne tenni – ez ugyanis a bécsiek legfőbb célja, amikor házat keresnek. A németek egyértelműen a Balaton környékét preferálják, de a hollandok számára ez sem elsődleges. Természetesen közülük is vannak néhányan, akik ott vettek házat, de összességében sokkal – és arányaiban is – kevesebben, mint a „nagy szomszéd” lakói. A hollandok számára a Balaton, leszámítva a kedvező éghajlatot és a zöld környezetet nem igazán különleges, van egy sor mélyebb és nagyobb tó „otthon”, eredeti lakókörnyezetükben is. A Balaton, a Velencei-tó, vagy akár az Orfűi-tórendszert övező falvak nagyon kedveltek közöttük is egy-két napos kirándulás céljából, de a legtöbben nem ragaszkodnak ahhoz, hogy itt vásároljanak házat. Ami valójában számít, hogy az ingatlanok árai a tópartokon természetesen lényegesen magasabbak, és még a belgák véleménye szerint is igaz, hogy a hollandok nagyon szeretnek spórolni – így a népszerű alternatíva inkább az, hogy vesznek valahol távolabb egy olcsó házat, és ha a tavat akarják látni, hát odautaznak – ez így gazdaságosabb. Szemben azzal a lelkesedéssel, amit az osztrákok és a németek mutatnak a gyógyfürdők iránt, a Benelux-országokban nem alakult ki igazán fejlett fürdőkultúra, annak ellenére, hogy az a település, amelynek nevéből az angol nyelv a fürdőhelyekre vonatkozó „spa” kifejezését kölcsönözte, Belgiumban található . A legtöbb egészségbiztosítás ráadásul nem is fedezi a gyógyfürdőben történő kúrák költségeit. Így a fürdőzés számukra inkább egy egyszeri, néhány órás program a nyaralás során, nem pedig egy egész hetes tevékenység. Így aztán a magyar fürdővárosok sem igen hemzsegnek a Benelux-utazóktól. Néhány angol és ír világjáró is kezdi magának felfedezni Magyarországot, és ugyan első látásra úgy tűnik, hogy minden megvan itt, ami az ő igényeiket kielégítheti, elsősorban olcsó sörök, borok, pálinka, némi napsütés, valamint kocsmák, bárok, klubok, és esetleg még némi kultúra is, de hiányzik a tengerpart, és csak néhányan érzik úgy, hogy Siófok és a Balaton-part képes ezt a hiányt pótolni. Ez, mint azt már korábban említettük, megint csak nem probléma a hollandok és a flamandok számára, akik erdőkre, dombokra, hegyekre és romlatlan természetre vágynak. Tengerpartra, vagy akár közvetlenül a tópartra nincs igazán szükségük, bár természetesen az ingatlan értékét emeli, ha a közelben van egy kisebbfajta tó, vagy akár a Duna, esetleg a Dráva. A fenti okokból, azok a hollandok és flamandok, akiket a munkájuk nem köt Budapesthez vagy más városhoz, többnyire Délnyugat- és Észak-Magyarországon találhatók meg, ahogy ezt látni fogjuk. Ettől némileg távolabb van egy másik kisebb góc is, az Alföldön, Kecskemét és Cegléd környékén, és a Tisza-Tó mellett. Itt általában igen kevés a külföldi, de a németalföldiek számára a hatalmas tágas síkságok és a kis erdők valahogy otthonosak, olyan tájat jelképeznek, amilyen a szülőhazájuk – volt évszázadokkal ezelőtt. Egy saját farm a szántóföld vagy egy erdő közepén – ez sok embernek gyermekkori álma, amit itt nagyon olcsón valósíthat meg.

Ezen a ponton el is érkezetünk a migránsok területi elhelyezkedésében megnyilvánuló különbségekhez, immár nem csak a vizsgált csoport és a többi nemzetiség között, hanem a különböző, eddig többé-kevésbé egységesen kezelt Benelux-populáción belül is, ugyanis az eloszlás egyáltalán nem ugyan az a három ország esetében. Kelet-Magyarország csak a hollandok, esetleg néhány flamand számára lehet vonzó, és nagyjából ugyan ez áll az ország északi részére is. A luxemburgiak Budapest környezetén kívül alig-alig találhatók meg, ami nem csoda, hiszen mégis csak egy kis csoportról van szó, hiszen az egész nagyhercegség alig félmilliós. Hasonló a helyzet a vallonokkal is: alig-alig mutathatók ki Magyarországon, kivéve az üzleti célú letelepedést, de még ebben a szegmensben is csak kevesen vannak, mert valójában meglehetősen kevés a belga, különösen pedig a vallon érdekeltségű vállalkozás az országban. Ez jelentő részben azért alakult így, mert a vallonoknak komoly nyelvi nehézségeik vannak Magyarországon, ahol a franciát nagyon kevesen beszélik, nekik viszont az angol vagy a német nyelv elsajátításában vannak hiányosságaik, a magyar meg természetesen emgoldhatatlan problémát jelent. Azok a franci anyanyelvű emberek, akik ingatlant vásárolnak Magyarországon többnyire magyar felmenőkkel is rendelkeznek, és beszélnek is valamennyit magyarul. Egy másik ok, hogy az a táj, amelyért a hollandok és flamandok oly nagyon lelkesednek, meglehetősen hasonlatos a vallonok hazájához, sőt, például az Ardennekkel összevetve talán nem is annyira attraktív. Ha egyszer a vallonok rászánják magukat a külföldi ingatlanvásárlásra, akkor inkább Franciaországot választják, ahol számos térség kínál hasonló, változatos tájakat, sokkal közelebb van, és nem utolsó sorban mindenki beszél franciául. Ebből adódóan a Magyarországon élő belga népesség mintegy 90%-a flamand. Érdekes módon, az eredeti lakóhely szerinti megoszlás nem követi a tartományok népességarányait, hanem meglehetősen egyenletes, mind a nagyvárosi, mind a periférikus, vidéki térségekből nagyjából egyenlő arányban érkeznek ide letelepülők, holott a népesség zöme az előbbi térségekben tömörül. Azok, akik jellemzően üzleti célból költöztek ide és valamelyik nagyvárosban vagy környékén élnek, többnyire odahaza is nagyvárosi lakosok, hiszen a cégek központjai ott találhatóak meg. A tipikus „nyaralóvásárló” viszont, ahogy azt már fentebb említettük, általában valamelyik „bolygóváros” lakója, amelyek viszont Hollandia szinte minden szegletében megtalálhatóak.

A hollandok és a flamandok közti különbségek összefüggésben elterjedésükkel is, évről évre kisebbek lesznek, bár egymáshoz viszonyított számarányuk nagyjából állandó. Nagyjából 23 millió holland anyanyelvű embernek nagyjából a 70%-a holland, a többi flamand, és többé-kevésbé ugyan ez az arány figyelhető meg a Magyarországra letelepedett népesség megoszlásában is, ahol jellemzően csak „hollandok”-ként emlegetik őket a helyiek, függetlenül attól, hogy melyik csoporthoz tartoznak. A magyarok számára általában csak a rendszámtábla színe (sárga-fekete, illetve fehér-vörös) jelenti az egyetlen érzékelhető különbséget.

A teljes népesség száma

A Magyarországon élő hollandiai, belgiumi és luxemburgi állampolgárok összesített, teljes és pontos száma nem ismert. Megbízható felmérés ebben a tekintetben nem létezik, a KSH hajlamos egy kalap alá venni a „nyugat-európai eredetű külföldiek”-et, illetve ennél is nagyobb baj a felmérések szempontjából, hogy többségük csak időlegesen tartózkodik az országban. Így aztán azok, akik akár hosszú időt, mondjuk évente hat hónapot is Magyarországon töltenek a saját hétvégi házukban, kívül maradhatnak a statisztikákon, ha – amint ez gyakori – nem regisztráltatják magukat ideiglenes lakóhelyük önkormányzatánál. A számot különösen Budapesten nehéz megbecsülni, ahol igen sok Benelux-polgár dolgozik nemzetközi cégeknél és intézményeknél. Ami a luxemburgiakat illeti, az ő számuk valószínűleg nem éri el a 100-at, esetleg egy kicsit több ennél. A Magyarországon munkát vállaló belgák száma – családtagjaikkal együtt – már százakra tehető, talán megközelíti az 1000 főt is. Ami a hollandokat illeti, ők valamivel vannak, de még mindig nem biztos, hogy alulról, vagy felülről közelítik-e az ezer fős határt. Ha a Hollandia budapesti nagykövetsége, illetve pécsi Tiszteletbeli Konzulja által készített, meglehetősen durva becsléseket tekintjük kiindulási alapnak, akkor nagyjából 5000 főre tehető azoknak a hollandoknak a száma, akik az év jelentős részét Magyarországon töltik. Ebben a számban benne vannak az áttelepültek, az üdülőtulajdonosok és családtagjaik. A szám alapját a nagykövetséggel kapcsolatba kerülő, ismert magyarországi címmel rendelkező személyek adják, amelyhez képest a valós érték jelentősen több, de akár kevesebb is lehet.

A tanulmány azonban egy másik megközelítésből is megkísérelte összegezni a Magyarországon élő Benelux-polgárok számát. Ebben a szerző támaszkodott saját ismereteire: mivel munkája az ingatlanszakmához kapcsolja, illetve hollandként évekig folytatott kutatásokat a PTE Földrajzi Intézetében, a saját ismerettségi hálója szolgált némi információval. De volt egy másik, még hasznosabb adatbázis is. Önkéntes alapon a Magyarországon élő hollandul beszélő emberek regisztrálhatják magukat egy internetes adatbázisban. Ebben az adatbázisban a tagok saját nevükön, vagy névtelenül, illetve beceneveken vannak jelen, és egy térképes alkalmazáson megjelenő pontok rögtön jelzik is a hollandul beszélő személyek elhelyezkedését. . Ez a térkép a nyelvi közösséget hangsúlyozza, így nem tesz különbséget holland vagy belga állampolgárok között, sőt elvileg olyan magyarok is szerepelnek rajta, akiknek nincs Benelux-állampolgárságuk, de beszélnek hollandul (ilyenből azonban igen kevés van, tekintettel arra, hogy a holland mennyire ritkán beszélt nyelv az országban). Az adatbázis és a szerző egyaránt merítettek információkat még más forrásokból is, mint például különböző személyes kapcsolatok, a telefonkönyvek, internetes fórumok. Az adatbázis így végül olyan személyeket tartalmaz, akiknek van valamilyen ingatlantulajdonuk, illetve valamilyen okból tartósan bérelnek ingatlant itt, de olyanokat nem, akik – még ha évről évre visszatérően is – csak nyaralni jönnek, de nincs semmi állandó szállásuk. Bekerült viszont az adatbázisba néhány olyan ember is, aki háztulajdonos, de befektetési céllal, és alig vagy egyáltalán nem tartózkodik az országban. Azokat az embereket, akiknek kettő vagy több ingatlanjuk van, duplán vették számba – ez a tényező is torzít valamelyest. További probléma, hogy csak a családok számát jelzi, ugyanis végső soron az ingetlent regisztrálja, így nem tudni, hogy a háztulajdon mögött hány személyes háztartás húzódik meg. Ebből adódóan az összlétszámot tekintve ez az adatbázis sem tűnik kellően megalapozottnak, vagy megbízhatónak. Viszont a meglévő adatok alapján is feltételezhetünk egy viszonylag nagy létszámot, illetve kiválóan mutatja a területi eloszlást, amelyről valószínűleg meglehetősen hiteles képet ad. A projekt 2006-ban indult, és mára közismertté vált az érintettek körében, köszönhetően annak hogy gazdái számos fórumra belinkelték, és bátorították a hozzászólókat az anonim regisztrációra. Talán éppen a budapesti csoportok maradnak ki belőle viszonylag nagyobb számban, mert ők az interneten némileg elkülönülő közösségeket alkotnak, saját fórumokkal, így jelenlétük a térképen is alulreprezentált.

Ezáltal a térkép elsősorban a területi elhelyezkedésről ad képet, és lehetőséget teremt egy érdekes vizsgálat lefolytatására. 2008. októberében összesen 655 család volt regisztrálva az adatbázisban. A hollandul beszélő magyarok száma ebből talán néhány tucatra tehető csak. Ha a kétszeres számbavétel miatt kicsit óvatosabban számolunk, akkor is azt mondhatjuk, hogy nagyjából 500-550 család ittlétére van adat. Ez összesen mintegy 1500-2000 embert jelent, tekintettel arra, hogy a regisztráltak között meglehetősen sok a gyermekes család. Amint azt fentebb már kifejtettük, ebből a szokásos arányokat alkalmazva nagyjából a 70%, vagyis 1000-1400 ember holland, míg mintegy 400-600 fő pedig flamand. Ezek alapján még mindig nem tűnik sokkal egyszerűbbnek az összes Magyarországon élő hollandul beszélő személy számának meghatározása, de ha abból indulunk ki, hogy az adatbázis talán az érintettek 40-50%-ára terjed ki, akkor az 5000 fős becslés – amely nem csak a holland, hanem a belga és a luxemburgi állampolgárokat is tartalmazza – reális lehet. De ebben a számban – szemben más kisebbségekre vonatkozó statisztikákkal – nem csak olyanok vannak benne, akik állandóan, hanem olyanok is, akik ideiglenesen, illetve évente csak bizonyos időszakokban tartózkodnak Magyarországon. Ez az összlétszám éppen csak arra lenne elég, hogy megtöltsön egy magyarországi kisvárost, persze valójában ez a koncentráció nem jellemző, éppen a szétszóródás tűnik dominánsnak, amelyből az következik, hogy vannak olyan térségei az országnak, ahol lényegében minden, vagy majdnem minden faluban van legalább egy-két, vagy akár tucatnyi Benelux-család.

Területi eloszlás az országon belül

A hollandul-beszélő közösség megoszlását szemléltető térkép – az említett, és ezen a linken fellelhető adatbázis részeként – az 1. ábrán látható. Az adatbázis nem tesz különbséget a magyar megyék között, ugyanakkor régiókra felosztja az országot, amelyek elsősorban a hivatalos regionális felosztáson alapulnak, néhány jelentősebb különbséggel. Például a Balaton és környezete egy egységként jelenik meg, az ott letelepedettek így nem oszlanak el két régió három megyéje között, amint az a magyar statisztikáknál jellemző. Ugyan ez vonatkozik a Tisza-tó környékére. Továbbá Jász-Nagykun-Szolnok megye északi permét, a Mátra lábáig nyújtózó vidéket Észak-Magyarországhoz, és nem az Észak-alföldhöz sorolja (összefoglalását ld. az 1. táblázatban).

1. táblázat: a hollandul beszélő közösség földrajzi megoszlásának tájegységei

A régió neve Az érintett területek, megyék
Budapest és Közép-Magyarország Budapest, Pest
Közép-Dunántúl Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom (kivéve a Balaton térségét)
Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala (kivéve a Balaton térségét)
Dél-Dunántúl Baranya, Tolna, Somogy (kivéve a Balaton térségét)
Balaton A tóparti települések a parttól számított 15 km-es sávban
Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, beleértve a Jászság északi részét, nem beleértve a Tisza-tó környezetét
Észak-Alföld Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok megye központi és nagykunsági részei, kivéve a Tisza-tó környezetét.
Tisza-tó A tóparti települések a parttól számított 15 km-es sávban
Dél-Alföld Bács-Kiskun, Csongrád, Békés

Az adatbázisban fellelhető holland és flamand családok területi megoszlását a következő táblázat szemlélteti.

2. táblázat. A hollandul beszélő családok területi megoszlása Magyarországon, 2008. októberi állapot szerint

A régió neve Hollandul beszélő családok
száma Aránya az adatbázison belül
Budapest és Közép-Magyarország 62 9,5
Közép-Dunántúl 16 2,4
Nyugat-Dunántúl 16 2,4
Dél-Dunántúl 374 57,1
Balaton 61 9,3
Észak-Magyarország 49 7,5
Észak-Alföld 6 0,9
Tisza-tó 36 5,5
Dél-Alföld 35 5,3
Magyarország 655 100

Amint az világosan látszik, a Dél-Dunántúl messze a legnépszerűbb a holland és flamand beköltözők között (és ezáltal az összes Benelux-polgár körében is). Részesedése több mint 57%-os, még a Balaton Somogy megyei partjának települései nélkül is. Elsősorban a szubmediterrán klíma, valamint a hegyes-dombos táj az ami vonzza a tartósan letelepülőket és házvásárlókat. Ez együtt az árak viszonylag alacsonyak, egyértelműen alacsonyabbak annál, ami a Balaton környékén vagy Nyugat-Magyarországon kialakult. Pécs városa is vonzza az embereket, köszönhetően elsősorban annak a növekvő figyelemnek amit Európa 2010-es kulturális fővárosaként élvez. Ez a régió úticélként, nyaralóhelyként is népszerű a Benelux-országokból érkező turisták között, és miután néhány szezont eltöltöttek itt kempingben vagy bérelt nyaralóban, sokan kezdenek el a saját ingatlan megvásárlásán gondolkodni. Néhány településen a régióban még holland, illetve belga tulajdonosok által vezetett kempinggel is találkozhatunk. Az is sokat segít, hogy a több, a régió megyéiben működő ingatlanügynökség jelen van a belga és holland piacokon is. Somogy megyében elsősorban a Kaposvár és Balatonlelle közötti falvak nagyon népszerűek, ahonnan könnyen el lehet érni a Balatont, az igali termálfürdőt, valamint a megyeszékhelyet és annak üzleteit, és ahol az árak – köszönhetően a népesség folyamatos, és egyre gyorsabb csökkenésének – nagyon alacsonyak. A legnépszerűbb települések között említhetjük például Ecsenyt, Somogygesztit, Polányt, Szentgáloskért, Igalt, Andocsot és néhány hasonló környező falut. Egy másik felkapott területet találunk a megye déli peremén, Kaposvártól több irányban délre vezető útvonalak mentén, amelyek közül talán a Kadarkút-Szigetvári út mente (Lad, Patosfa) és pl. Szenna emelhető ki. Baranya általában véve a legismertebb és legkedveltebb tájegység a hollandok körében, hozzákapcsol¬va a határos somogyi és tolnai részekkel. Összességében ma már azt mondhatjuk, hogy Baranya megye több mint 300 településeinek majdnem felében van legalább egy holland vagy flamand család által birtokolt ingatlan. Ter¬mészetesen a teljes létszámuk még mindig csak az összlakosság igen csekély töredék-százalékát teszi ki. A megyén belül kifejezetten sok a holland lakos a Zselicben, Szigetvártól északra. Ez utóbbi kisváros, mint ahogyan Bonyhád és Pécs is, egyfajta központja a hollandul beszélő közösségnek a Dél-Dunántú¬lon, ahol több üzlet és bevásárlóközpont, mindenféle szolgáltatás elérhető, és maga a város is kedves és szerethető atmoszférával bír. Ahogy a Mecsekben, a holland és belga lakosok itt is majdnem minden településen megtalálhatóak. A legnagyobb számban Ibafán, Boldogasszonyfán, Szentlászlón, Mozsgón, Somogyhárságyon és Vásárosbécen vannak jelen, ez utóbbi település, beleértve olyan külterületeit, mint Dióspuszta és Zalasor, illusztrációként szolgál egy híres, eredetileg Hollandiában megjelent könyvben, amely a XX. századi Európa történetéről szól , így a település külföldön talán ismertebb, mint Magyaror¬szágon, ahol az emberek esetleg Demjén Ferenc tanyájával kapcsolatban hallhatták a nevét. Baranyában népszerű vidék még Siklós, Villány és Harkány térsége, amely a legkedvezőbb klímát, a leg¬jobb borokat és jó szolgáltatásokat kínál aránylag fejlett településekkel. De amíg Harkányban igen jelentős német közösség alakult ki az ingatlanvásárlások révén, a hollandok, úgy tűnik, nem szívesen fizetik meg az árkülönbözetet, inkább a környező falvakból autóznak be a fürdőbe. A Dráva mentének néhány falva is vonzóvá vált az utóbbi időkben néhányak szemében, így az Ormán¬ság néhány településén, Sellye környezetében vagy éppen Szigetvártól délre is megjelentek a hollandok és flamandok, olyan falvakban mint Sósvertike, Felsőszentmárton vagy Kemse. Ennek a fő oka, hogy a táj bizonyos nosztalgikus emlékeket ébreszt az ideköltözőkben, akiket a térség nagyon alacsony gazdasági fejlettsége sem zavar, hiszen így az árak is alacsonyak, ami mindig vonzó egy olyan nép fiainak szemében, amelyik a skótoknak is leckéket adott takarékosságból. Baranyában azonban a legnépszerűbb helyek a Mecsekben találhatóak, illetve a Pécs körüli gyűrű szuburbán településein, mint amilyen például Kővágószőlős. Orfű és tórendszere közismertnek és szintén felkapottnak számít, sokakat ide csábított a hegyekkel koszorúzott gyönyörű táj, az erdők és Pécs kö¬zelsége, így olyan falvak, mint Abaliget, a fürdője révén is vonzó Magyarhertelend, Bodolyabér, Husztót, Szentkatalin, Hetvehely vagy Bükkösd szintén jelentős holland közösségekkel rendelkeznek. Sok a külföldi a Keleti-Mecsek falvaiban, pl. Mecseknádasdon, Óbányán, Apátvarasdon, Magyaregregyen, Szalatnakon, Köblényben és Hegyhátmarócon, továbbá Szárászon is. Ez utóbbi község mintegy 60 lakosa 30 házban él, és ezek közül hat vagy hét már Benelux-tulajdonban van. A hollandok és belgák megtalálhatók a szomszédos Völgység és Hegyhát területén is, olyan települé¬seken, mint Alsómocsolád, Ág és Gerényes. Ez a terület folytatódik Tolna megyében is, a Mecsek északi lábainál, valamint a Tolnai-dombság és a környező tájak területén. Elsősorban a Bonyhádi kistérség bizo¬nyult különösen vonzónak a vizsgált népcsoport számára, nem csak a tájképi értékek, hanem a hatalmas, hagyományos sváb parasztporták miatt, ahol nagy telkeket lehetett kapni igen kevés pénzért, valamint a falusi lakosság vendégszerető, barátságos attitűdje okán is. Ez utóbbiban természetesen komoly tényező a helyiek – viszonylag széles körű – német nyelvismerete is. A „hollandokban” gazdag falvak közé lehet so¬rolni a Bonyhádtól északra és nyugatra fekvő Váralja, Tevel, Závod és Nagyvejke településeket, valamint a várostól keletre, a Duna és Szekszárd felé eső Grábócot, Cikót, Mőcsényt és Mórágyot is. Tolnában gócpont¬nak számít még Tamási és ennek folytatásaként a Koppány völgye Somogyban, illetve Simontornya, mióta megnyílt és nagyon népszerűvé vált itt egy holland kemping, de a helyi szőlőhegyek is vonzóak holland nézőpontból: remek borok, szép dombok, valamint a Balaton közelsége teszik azzá.

A második legnépszerűbb térség a Balaton környéke. Itt is elsősorban a déli, somogyi part falvai kedveltek, fel egészen a nyugati csücsökben a zalai részekig: Balatonszentgyörgy, Balatonkeresztúr, Balatonmáriafürdő, Cserszegtomaj. A tó másik végén, a keleti parton Balatonfőkajáron szintén viszonylag sok család vásárolt magának második otthont. Az északi parton viszont lényegében alig találni hollandokat vagy belgákat, kivéve néhány családot Badacsony környékén. Ennek feltehetően csak olyan egyszerű oka van, hogy nem volt olyan ügynök, aki erre a piacra specializálta volna magát, és így, a megfelelő nyelven beszélő közvetítő hiányában nem jöttek létre üzletek. Nem is beszélve arról, hogy az árak itt az elmúlt néhány év visszaesésével egyetemben is még mindig igen magasak összehasonlítva például Belső-Somoggyal. Ráadásul az odahaza többnyire csak egy kis kertecskét birtokló hollandok és belgák Magyarországon nagy telekre vágynak, amit olcsón megvehetnek vidéken, de csak nagyon drágán az üdülőövezetben, ha egyáltalán rendelkezésre áll, hiszen itt a telkek átlagos mérete igen kicsiny – az ilyen ingatlanok inkább a németeket érdeklik. Még azok a hollandok és belgák is, akiknek ebben a régióban van házuk, többnyire a tóparttól 10-15 km-es távolságban vásároltak, például a Tabi vagy Lengyeltóti kistérségben, ahol az árak meglepően alacsonyak.

Nem meglepő módon Budapest és térsége szintén egy viszonylag népesebb csoportnak, az adatbázisban szereplő családok mintegy tizedének ad otthont. Ez a szám, mint már utaltunk rá, a valóságban feltehetőleg ennél magasabb, hiszen a fővárosban gyakori időszakos munkavállalók általában nem regisztráltatják magukat a felhasznált adatbázisban. A hollandul beszélő közösség lényegében egyenlően oszlik meg a budai és a pesti oldal között, és néhányan olyan elővárosokban élnek, mint amilyen Érd és Diósd. Néhány más család a Duna mellett, vagy messze északon, a Börzsönyben, a szlovák határhoz közel választott magának új – időszakos – otthont, sőt, vannak akik éppenséggel a határ túlsó oldalán telepedtek le. Magyarországon kedvelt falunak számít Bernecebaráti. Egészen sok család telepedett le Pest megye keleti részén, különösen Cegléd és Nagykőrös között, elsősorban azért, mert a térségben van aktív holland ingatlanügynök, és az árak olcsósága mellett a repülőtér közelsége is vonzó lehet. Az általuk megvásárolt házak, illetve tanyák itt többnyire a külterületen fekszenek, csak keskeny dűlőutakkal kapcsolódnak a világhoz, és ez mindenek előtt kellemesen elzárt, kiterjedt privát tereket jelent. Az elzártságból fakadó megközelíthetőségi hátrányok nem sokat számítanak: mindenkinek van autója, és többnyire csak nyáron jönnek ide, amikor még a földutak is általában járhatóak. Kiemelhető Csemő, ahol kifejezetten sok Benelux-család él, és a szomszédos Nyársapát, Jászkarajenő, Kőröstetétlen és Kocsér községek, illetve a hozzájuk tartozó tanyák.

Egy kicsit továbbhaladva dél felé az Alföldön, azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb hollandot Kecskemét és Tiszakécske környékén találjuk. Ahogy Cegléd környékén, a pusztához kapcsolódó romantika és a tanya szabadsága ide is sokakat csábít. Külföldiként akár 6000 m2-es telket is vásárolhatnak a lakott területeken kívül, azért csak ennyit, mert többet a mezőgazdasági termőföld védelméről szóló jogszabályok nem engedélyeznek. Ez első látásra a gyakorlatban az ide irányuló befektetések erőteljes korlátjának tűnik, mégis, nem bizonyított, hogy a tiltás hatással volna a magyarországi termőföld-árakra. Megítélésem szerint olyan sok a megművelhető földterület Magyarországon – és az egész Európai Unióban – hogy nem okozna jelentős emelkedést, ha külföldiek, illetve gazdasági társaságok is birtokolhatnának termőföldet vagy szőlőterüle¬tet. A régión belül találunk még néhány Benelux-polgár Bugac környékén, Kiskunmajsán és Pálmonostroán. Csongrád és Békés megyében általában alig vannak nuygat-európai illetőségű külföldiek, és ha néhány holland be is „merészkedett” Bács-Kiskunba vagy akár távolabb is, osztrákok, németek vagy pláne britek és egyéb külföldiek szinte soha nem lépik át a Dunát, amikor ingatlant vásárolnak.

Az Észak-Alföldön találjuk a legkevesebb betelepülőt Nyugat-Európából, bár néhány falu így is vonzóvá vált pár család szemében, de ezek mögött többnyire családi okok állnak. A táj egyhangúan sima, erdőből nagyon kevés van – erősen emlékeztetve Hollandia meglehetősen népszerűtlen periférikus régióira – a telek hidegek és szelesek, a nyarak túl forróak és a települések egymáshoz nagyon hasonló panelházakból épülnek fel – legalábbis a betelepülők szemében így néz ki ez a vidék. A turisták számára sem vonzó vidék, ahol az árak nem számítanak extrém alacsonynak, és ahol még a betelepedést serkentő külföldi cégek is nagyrészt hiányoznak.

Néhány évvel ezelőtt a Tisza-tó környékén is letelepedett néhány holland és belga pionír. Vagy egy ingatlanügynököt követtek ide, vagy fordítva történt, de tény, hogy megjelentek itt a hollandul beszélő letelepedők. Ahogy említettük korábban, a hollandok nem tartanak a víztől, de azért arra ügyelniük kell, hogy ne lakjanak túl közel a folyóhoz, amely néhány évente pusztító árvizeket okoz. A Tisza elgátolásával létrejött mesterséges tó számos lehetőséget kínál turisták számára, és ha egy holland család kemping nyitására adja a fejét, sok honfitársa fogja követni. Az összlétszám itt még mindig nem olyan nagyon nagy, de egyre növekvő. A legnépszerűbb települések között ki lehet emelni Abádszalókot, Tiszaderzst, Tiszaszentimrét, Borsodivánkát és Szentistvánt.

Észak-Magyarország szintén sok holland és belga betelepülőt vonz, összességében az adatbázis tagjainak mintegy 7,5%-át. A vonzerő elsősorban táji jellegű: hasonlóan a Mecsekhez és a Zselichez. Elsősorban a Mátra és a Bükk hegységei népszerűek, szép erdőkkel, barlangokkal fürdőkkel és vadvilággal. A térség hátránya, hogy klímája egyáltalán nem szubmediterrán, nyarai rövidebbek, a tavasz és az ősz hűvösebb. Másrészről viszont az árak a legolcsóbbak közé tartoznak az egész országban, és ez megint elsősorban a hollandok szemében vonzó: 10-12 ezer euróért találnak egy kis házat, amelyet másik 10-12 ezerért felújítanak, és máris kész a szép és olcsó nyaraló egy gyönyörű táj szívében. Az autópályák kiépülésével a régió kiválóan elérhető, immár a repülőtértől számítva is. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a régió megmarad másodlagos célpontnak és soha nem lesz olyan vonzó, mint a Dél-Dunántúl, mivel fejlődése lassú, a nagyon sok az elképesztően szegény falu, és a régi bányász- és iparvárosok is inkább taszítóak, mint vonzóak – ezt a statisztikák is igazolni látszanak. Népszerű térségnek számít a régión belül a Pétervására és Salgótarján közötti terület (például Zabar), a Hatvantól és Aszódtól északra húzódó vidék (Erdőstarcsa, Erdőkürt), Szilvásvárad települése és környezete, meglepő módon Ózd, Borsodbóta (ahol egy holland kemping is működik), valamint Putnok. Délebbre Jászszentandrásnak is viszonylag nagy számú külföldi – ideiglenes – lakosa van, elsősorban egy kis nyaralótelepen a falu külterületén, közel a termálfürdőhöz.

Visszatérve nyugatra, a Közép-Dunántúli régióban ismét csak ritkaságnak számít a németalföldről érkezett külföldi. Néhányan a Balaton körül, páran a Bakonyban telepedtek le, és egynemély család a Dunakanyart választotta, utóbbiak elsősorban olyan családok, akik Budapesthez kapcsolódnak munkavállalás tekintetében. Egy ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Benelux-vállalkozás létrehozott itt egy nyaralótelepet, így került ide néhány család. Hasonló a helyzet a Velencei-tóval, így a régió legtöbb holland és belga lakosát itt találjuk meg (Gárdony, Velence és néhány más környező település), és hasonló a helyzet Vajtával (közel Tolna megye határához), ahol szintén egy holland kemping működik.

Végül Nyugat-Magyarország, ahol sok a német, különösen pedig az osztrák ingatlantulajdonos, a Benelux-betelepülők száma alacsony maradt. Néhányan közülük multinacionális vállalatok alkalmazásában állnak és olyan nagyobb városokban élnek, mint Szombathely, Sopron vagy Győr. Ebben a régióban nem alakult ki Benelux-tömb, nincs határozott koncentráció, a népesség megoszlik a három megye között. Csak a Bükhöz közeli Sajtoskál faluban él egy vegyes magyar-német-holland társaság.

Áttekintve a térbeli képet, adódik a kérdés: beszélhetünk-e vajon belga-holland invázióról? Első pillantásra talán úgy tűnik, ám ha jobban megnézzük, a számok még mindig igen alacsonyak. Talán a legtöbb hollandul beszélő embert Budapesten találjuk meg, ami azonban csak azt jelenti, hogy az adatbázisban mindössze 10, a valóságban talán 50 vagy 100 is családot lelhetünk fel a fővárosban. Pécs városában a szám szintén nem nagyon haladja meg a 10-et, bár, ha beleszámítjuk a tanulási céllal itt tartózkodókat, akkor ez a szám valamivel magasabb. Debrecen, Szombathely, Kecskemét vagy Székesfehérvár, vagyis azok a városok, ahol jelentősebb holland érdekeltségű vállalkozás található, szintén otthont adnak néhány családnak, de a számuk ismeretlen. Ha egy kicsit közelebbről vizsgáljuk meg a kisvárosok és a falvak szintjét, talán Simontornya a legjellegzetesebb példa. Az 1990-es évek végétől, különösen miután megjelent egy írás egy holland újságban, tucatnyi vagy annál is több holland család vásárolt présházat a városban, vagy kezdett építeni egyet. Számuk rövidesen tovább növekedett azok révén, akik a helyi holland kemping lakóiként kedvelték meg a vidéket. A városban e környéket, ahol az ingatlanjaik koncentrálódnak, gyakran csak Holland-hegynek hívják a helyiek, noha a 4500 fős népességnek még az 1%-át sem teszik ki a hollandok, akiknek jelentős része többnyire csak időlegesen tartózkodik Magyarországon. A baranyai Boldogasszonyfa község – amely magába foglalja Antalszállás és Terecseny falvakat is – legalább kilenc holland, illetve belga családnak otthona. Felük a Petőfi Sándor utcában lakik, ebből adódóan a helyiek ezt is „Holland utca”-ként emlegetik. De megint csak arról van szó, hogy mindössze 10 ház az, ami ténylegesen hollandok (illetve flamandok) birtokában van az egész faluban, és ennek jelentős részét csak nyáron használják, vagyis az 500 fős faluban ez a népesség is csak egy törpe kisebbséget alkot. Néhány további falu is eléri ezt a „10 házas” határt: Balatonfőkajár (Veszprém megye), Orfű (Baranya), Csemő (Pest) és Szentkatalin (szintén Baranya). Ez utóbbi település abból a szempontból érdekes, hogy egy mindössze 150 lakosú faluban él a 10 holland család (flamandok itt most még nincsenek). A koncentrációt tovább fokozza, hogy többségüknek a településhez tartozó kicsiny Karácodfán van a háza vagy telke. Az ottani népességet így mindössze 20 magyar lakos jelenti, és hozzájuk csatlakoznak még azok, a jelentős számban egyébként magyar származású holland, német, sőt monacoi állampolgárok, akik az ottani házak felét birtokolják. Közöttük vannak rendszeresen visszatérő nyaralók, de vannak tartósan itt letelepedettek is. Ez a település mindig is nemzetiségi jellegű volt, amit még napjainkig is lehet érzékelni a helyeik vezetékneveiben, így az, hogy a magyarság itt kisebbségben van, nem egy kifejezetten új élmény . A helyiek igen elégedettek ezzel az állapottal: a külföldiek felújítják a romos házakat és újakat építenek, mindent kifestenek és szép kertjeik vannak: ez érezhetően stimulálja az egész település fejlődését. Érdekes megjegyezni, hogy a hollandok és belgák, néhány német társukkal egyetemben gyakran egésze kicsit településeken, pusztákon telepednek le. A fent említett Karácodfa és a boldogasszonyfai Terecseny mellett ilyen Kán (Hetvehely részeként), Gorica (Bükkösd), Pusztakisfalu (Lovászhetény), Vadásztelep/Jägercsárda (az Apádvarasd melletti erdőben) Baranyában, illetve Németsűrűpuszta Andocs mellett, Somogy megyében – ez utóbbinak a „Hollandsűrűpuszta” ma már megfelelőbb elnevezés volna. Ezeket a helyeket az eredeti népesség már majdnem teljesen elhagyta, most a külföldiek viszont újra felfedezték maguknak, és miután letelepedtek itt és felújítottak néhány házat, gyakran megjelennek a magyarok is, nem az eredeti népesség, hanem Kaposvár vagy Pécs lakosai, akik többnyire szintén hétvégi házként, nyaralóként használják ezeket az ingatlanokat. Úgy tűnik, hogy a hollandok és a németek beköltözése erre bátorító hatással van, feltehetően azért, mert úgy vélik, hogy ezáltal a település fejlődő, az ingatlanárak pedig emelkedő pályára állnak majd. Mindazonáltal egyelőre úgy tűnik, hogy ennek a beköltözési hullámnak az abszolút győztese Tevel, egy barátságos falu Tolna megyében, amelyik az utolsó évtizedben legalább 17 holland és flamand család számára bizonyult vonzó célpontnak. Az 1500 fős teljes népességből még mindig csak legfeljebb 2-3%-al részesednek. Néhány németet és külföldről hazatért magyart is hozzá kell számolnunk a külföldiek kontingenséhez, de mindazonáltal ez egy nagyon is autentikus falu, ahol, úgy tűnik, a különböző nemzetek fiai nagyon jól elkeveredtek. Néhány holland és belga tartósan itt él, néhányan az év felét töltik Tevelen, néhányan csak nyaralni érkeznek ide. Mi a titka ennek a községnek? Eltekintve most a gyönyörű környezetétől és a korábban említettek miatt vonzó nagyméretű sváb portáktól és házaktól fontos az a tény, hogy a második világháború előtt a falu német többségű volt, akiknek jelentős részét kitelepítették az 1940-es évek végén. Házaikat ezek után többnyire olyan magyarok kapták meg, akiket Bukovinából, Felvidékből vagy más korábban magyarok által lakott területekről űztek el. Majdnem minden teveli lakosnak van olyan nagyszülője, aki valahol máshol született: ami most már általában külföldet jelent, mások pedig emlékeznek még a nagy kivándorlási hullámra, amikor innen is több család kerekedett fel Kanada, Ausztrália vagy Nyugat-Európa felé. Ezáltal itt talán többen tudják, hogy mit jelent valahol külföldinek lenni, vagy, más megközelítésben ezek az emberek nagyon is jól elfogadják a különbségeket. Hasonlókat mondhatunk a környező falvakról is: Nagyvejke, Závod és Kisdorog ugyan ebbe a körbe tartozik, mindegyikben nagyon könnyen otthon érezheti magát a Németalföldről jött utazó vagy betelepülő. Az a tény hogy a település hegyes vidéken, a tengerektől jelentős távolságban és kellő magasságban fekszik, szintén a biztonság érzését adja… – legalábbis a helyiek makacsul hiszen ebben, bár az ingatlankereskedő tudja, hogy nem ez az a pont, amivel el lehet itt adni a házakat.

Trendek és perspektívák

A legutóbbi néhány évben azok az emberek, akik ingatlant vettek Magyarországon, egészen megbarátkoztak az országgal. A legtöbb esetben hosszabb időszak alatt állandó nyári úti céljukká vált, majd sok esetben meg is valósították álmukat a házvásárlásról, amit talán a nyugdíjas évek tartós letelepedése is követhet. Ezeket az embereket nyugodtan nevezhetjük hungarofileknek, vagy magyarkedvelőknek. Vannak köztük olyanok is, akik korábban lényegében semmit nem tudtak Magyarországról, vagy legfeljebb egy-két alkalommal jártak a Balatonnál vagy Budapesten. Korábban már bemutattuk az őket idevonzó okok sokszínűségét. Magyarország még mindig egy kitűnő alternatíva a Benelux-államokat elhagyni szándékozók számára. A hollandul beszélő közösség ráadásul tovább bővül olyan egzotikus elemekkel, mint a Magyarországon szintén felbukkant dél-afrikaiak, akik az afrikaans-t, a holland nyelvnek egy archaikus és egyszerűsített változatát beszélik. Ha a földrajzi távolság nagy is, őket is nyugodtan beleszámíthatjuk ebbe a közösségbe, hiszen holland és dél-afrikai kölcsönösen megérti egymást. Általánosságban elmondható, hogy függetlenül a jelenlegi gazdasági válságtól, vagy talán éppen azért is, Magyarország vélhetően egyre növekvő számban fog vonzani nyugat-európai betelepülőket, főleg azért, mert sokan vettek úgy nyaralót, hogy aktív éveikben csak nyáron használják, de azt tervezik, hogy nyugdíjba vonulásukat követően tartósan letelepednek itt. Főleg ezeknek a valódi migránsoknak a száma nőhet meg jelentős mértékben. Az országon belüli megoszlás elsősorban azon múlik majd, hogy milyen térségekben működnek a holland és belga piacra specializálódott ingatlanügynökök. Amíg az ingatlanárak ilyen viszonylag alacsony szinten maradnak, addig Magyarország megőrizheti versenyképességét Horvátországgal, Csehországgal, Szlovákiával vagy bizonyos emberek szemében akár Spanyolországgal és Törökországgal szemben is. Még az árak intenzívebb növekedésével számolva is vonzó irány lehet. Előnye ugyanis, szemben például a szintén nagyon olcsó Romániával vagy Bulgáriával, hogy viszonylag közel van: alig egy nap autózás révén elérhető, és ez a helyzet az autópálya-hálózat bővülésével tovább javul. Hatással lehet a folyamatra a regionális repterek megnyitása, és a hollandiai kapcsolatok kiépítése: Sármellék, Pécs-Pogány, Siófok-Kiliti és Debrecen, vagy más repterek működése akár át is alakíthatja valamelyest a betelepülők területi megoszlását. Ennek jelei a sármelléki Balaton Airport körül már megfigyelhetők, mert működik egy járat a németországi, de a holland határtól alig 5 km-re fekvő Weeze repülőterére. Olyan diszkont légitársaságok, mint amilyen az Easyjet, a WizzAir, a RyanAir és a SkyEurope kedvező alternatívákat kínálnak az egész napos autózáshoz képest, és ez talán olyan fejlődé nyitánya lehet, amelyet Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban és legutóbb Bulgáriában is tapasztalhattunk. Ugyanakkor az a trend, hogy egyre fiatalabb családok költöznek Magyarországra, gyakran indítva el egy vállalkozást: kempinget, panziót vagy valami teljesen más jellegű üzletet működtetve. Az ő gyermekeik már Magyarországon fognak felnőni, és néhányan közülük nyilván visszatérnek majd a Benelux-államokba, de mások maradnak és itt fognak családot alapítani. Ez végül elvezet egy új kisebbségi népcsoport kialakuláshoz.

Ezen a ponton eljutottunk az utolsó tárgyalandó kérdéshez. Noha a hollandul beszélő közösség pontos száma nem ismert, egészen biztosan felülmúl néhányat az ország hivatalos kisebbségei közül, például az örményeket (mintegy 600 fős létszámmal), a ruténokat (1000 fő körül), a bulgárokat (1300), a görögöket (2500), a lengyeleket (2900), még akár a szerbeket (3800) is, sőt néhány év múlva az ukránok (5000) létszámát is meghaladhatja. A kötelékek és kapcsolatok a Holland Királysággal és korábbi jogelődjeivel, beleértve Flandriát, évszázadokra nyúlnak vissza. Csak hogy néhány dolgot említsünk: 1676-ban a híres holland tengernagy, Michiel Adrianszoon de Ruyter mentett ki néhány gályarabnak eladott protestáns prédikátort, amiért Debrecenben szobrot is állítottak neki. A híres magyar filozófus és tudós, Apáczai Csere János a XVII. század közepén számos holland egyetemen (Franeker, Leiden, Utrecht) folytatott tanulmányokat és doktori címét is ott szerezte 1651-ben a Harderwijk-i Holland Egyetemen – ahol szobrot is állítottak tiszteletére – és egy holland nőt, Aletta van der Maet-et vett el feleségül. Noha Hollandiában ők ma már nem igazán közismertek, de Erdélyben sokan tudnak erről a kapcsolatról és a „holland szálról”. Apáczai nem egyedüli magyarként tanult ekkoriban Hollandiában: a Stipendium Bernardium ösztöndíja ebben a században sok magyar protestáns diák számára tette lehetővé az egyetem elvégzését Hollandiában, hiszen Magyarországon erre nem volt lehetőségük, köztük volt például az erdélyi születésű nyomdász, Misztótfalusi Kis Miklós is. Ezek a diákok aztán általában visszatértek hazájukba, időnként már holland házastársakkal oldalukon, terjesztve a megszerzett műveltséget. A Habsburg dinasztia egy időben a németalföldi területek jelentős részét uralta, elsősorban a mai Flandriát. Tulajdonképpen a mai holland-belga határt is az egykori Habsburg-birtokok határa jelölte ki. A holland kereskedők gyakori vendégek voltak Magyarországon, mint ahogyan a magyar kereskedők és tudósok is rendszeresen megfordultak Hollandiában. Igen élénkek voltak a kapcsolatok a magyar és a holland református egyházak között, nem csak a hitújítás idején, hanem azóta is, lényegében folyamatosan, különösen ami az erdélyi és kárpátaljai közösségeket illeti. Az I. világháború alatt magyar menekültek érkeztek Hollandiába, amely akkor semleges ország volt. A háború végén néhányan közülük hazatértek, néhányan azonban maradtak, mindkét csoportra jellemző volt a vegyes családok kialakulása. Hasonló történt a II. világháború, és az 1956-os forradalom utáni időkben. Napjainkban nagyjából 10 ezer magyar él szerteszét Hollandiában, közülük igen sokan tagjai a Magyar Klubnak. Belgiumban csak egy kevéssel becsülhető kisebbnek a magyar közösség létszáma. Egész sor magyarországi településnek van hollandiai, belgiumi vagy luxemburgi testvértelepülése. A magyar nyelvet mind Hollandiában, mind Belgiumban egyetemi szinten lehet tanulni, és a hollandot is oktatják néhány magyar egyetemen. Szemben például a kínaiakkal, akik ugyan nagyobb számban vannak jelen Magyarországon, de ittlétük csak néhány évre, legfeljebb egy évtizedre tekint vissza, a holland-magyar kapcsolatoknak adottak a történelmi dimenziói. Mivel a hollandok számban meghaladnak nem egy kisebbséget, és a két nép közötti kapcsolatok hosszabb időkre nyúlnak vissza mint például a görögök esetében, igen erős érvek fogalmazhatók meg annak érdekében, hogy hivatalosan elismert kisebbséggé váljanak ebben az országban. Ez azzal járna, hogy azokon a településeken, ahol a holland lakosság elérne egy bizonyos számarányt, a holland nyelv hivatalossá válna. Jelenleg is a felé haladunk, hogy néhány falun belül már megvan erre az igény, amely fokozódni fog a közeljövőben. A hivatalosan elismert kisebbségek sorába történő emelés gesztusa azt az üzenetet hordozza, hogy a két nép elismeri és tiszteli a másik kultúráját, szimbolizálná történelmi barátságukat, valamint élénkítené és erősítené az együttműködést az élet minden területén. Ez akár további betelepülőket vonzhatna, és így a gazdasági megfontolások már nem a betelepülés egyetlen okaiként, hanem csak kiegészítő tényezőként jelennének meg.