Zojuist gelezen... (Kevert & Aludnod kellene)

Holland bevezetés:

Wim Kersbergen is al ruim 10 jaar bezig met Hongaars. In Most Magyarul! Hongarije Magazine doet hij al een paar jaar verslag van door hem gelezen vertalingen van Hongaarse boeken. Ook beschrijft hij regelmatig Hongaarse boeken die (nog) niet in het Nederlands zijn vertaald. In nummer 76 (najaar 2016) schreef hij in Zojuist gelezen · Bartis, Kiss en Zelei over het langverwachte nieuwe boek van Attila Bartis (auteur van Rust, zie elders op de site), het eerste boek van de jonge auteur Bori Zelei en het tweede boek van Tibor Noé Kiss. De twee laatstgenoemde auteurs waren erg gecharmeerd van het feit dat hun boeken in Nederland zijn besproken. Omdat zij benieuwd waren naar de inhoud van Wims artikel, zijn nu twee fragmenten in het Hongaars vertaald:


Magyarul:


Zelei Bori · Kevert

Zelei Bori nevét először a magyar Elle magazin egyik cikkében olvastam. Ebben a cikkben kis portrét írtak négy fiatal hölgyről, akik mind a saját kitartó módjukon valósították meg az álmukat. Az egyik közülük Törtelli Nikolett, aki magyar nyelvű idegenvezető Hollandiában, de olvasóink jobban ismerik lapunk munkatársaként, ír és fordít. Miatta kezdtem el olvasni a cikket, így olvastam Zelei Boriról is. Azt írták róla, hogy közösségi finanszírozással adta ki Kevert c. első könyvét, a könyvvel kapcsolatban pedig azt, hogy olyan témákról szól, melyek érdeklik a fiatalokat. Bár nem igazán tartozom már ehhez a korhoz, mégis kíváncsi voltam.

Egy minden boltban kapható, nagyon olcsó alkoholos keverék ital - sok fiatalnak az első ismerkedése a szeszes italokkal - adta a cím ötletét. Maga a könyv is 11 kelléknek a keveréke, az egyik csípősebb a másiknál. Remélem, hogy nem minden könyvbeli téma személyes tapasztalatból ismerős sok fiatalnak. Igazi slamasztikát látunk, de olyan dolgot is, ami a kamaszkorhoz tartozik: csonka családok, elvált vagy meghalt szülők, kábítószer, az azonos neműek egymás iránti szerelme, vagy az, hogy egy fiatal lány beleszeret a sokkal idősebb tanárába.
A novellák nyelve nagyon modern, néhány új rövidítés is van bennük, de nem annyi, hogy érthetetlenné válna az szöveg. Némelyik novella számomra többet mond a másiknál, de ez mindenkinél más lehet. Szívszorító nekem a Sáskák című novella, amelyben egy fiatal lány meséli el, hogy milyen az élet a kábítószertől függő nővérével. És hogy végül azt kérdezi magától: tudom-e még szeretni a nővéremet, akivel régen mindent megosztottam? Megható anélkül, hogy csöpögős sztori lenne.
Szép hangú a Mámor című novella, amelyben a nyári meleg és a frissen préselt szőlő illata megteremti azt a mámort, amelyben két fiatal ember csókban találja meg egymást. Csak az utolsó mondatban derül ki, hogy két lányról van szó.
A néha kissé nehéznek is nevezhető témák ellenére könnyed hangú könyv lett a Kevertből, és úgy érzem, még többet fogunk hallani a szerzőről, Zelei Boriról.

Kiss Tibor Noé · Aludnod kellene

Az író nevével először egy irodalmi folyóirat weblapján találkoztam. Ilyenből több is van Magyarországon, és némelyiket igazán érdemes figyelemmel kísérni. Ezen a bizonyos site-on bukkantam egy beszélgetésre, mely Kiss Tibor Noé második regényéről szólt, ráadásul egy részletet is bemutattak belőle. Ez elég is volt ahhoz, hogy megrendeljem a könyvet.
Minden bevezető nélkül már az első oldalon egy isten háta mögötti, egykori téesz-tanyán vagyunk, egy olyan emberi településfélén, mely kívül van a lakott területeken. Már csak egy pár lakos maradt hátra, meg egy rokkantintézet. Egy sajátos társadalmi formában élnek itt az emberek együtt.
A rendszerváltás eufóriájában a szövetkezetet feloszlatták. Amikor a dolgok újra a régi kerékvágásba kerültek, mégsem jött el a földi paradicsom. Akiket „ottfelejtettek”, azok egymással együtt, de csak magukkal törődve élik tovább az életüket. Mindenki mindenkit megfigyel. A feszültség mindenhol és mindig érezhető. Ez tulajdonképpen csak rosszul sülhet el.
Ezt a helyzetet a szerző töredékrészleteken keresztül, váltakozó nézőpontból mutatja be. Így minden szereplő egyszerre szimpatikus és visszataszító is. Az effajta közeg Krasznahorkai László és Bodor Ádám hangulatát idézi; száraz, érzelemmentes, borúlátó, bizonyos túlzással átitatva. A veszteség és az elmúlás árad minden egyes sorából. Ahogy elveszíted a műfogsorod, a szemüveged, a nődet, a gyerekedet, az önbecsülésedet, azt hogy jobbra forduljon a sorsod, és a jogodat is az élethez. A könyv ugyanolyan hirtelen ér véget, ahogy elkezdődött. Még egy kicsit tovább kísérjük a hátramaradottakat, de úgysem tehetünk értük semmit. Mi továbbmegyünk, és ők ismét lemaradnak.
Az Aludnod kellene képekben fejezi annak a történelmi korszaknak a hangulatát, mely reménnyel kecsegtetett, de aztán mégis másként alakult.

Mostmagyarul!