(magyarul a cikk alján - Hongaarse tekst:)

Herinneringen aan Nederland  

Hoe ik in Nederland terecht kwam

Het is al 72 jaar geleden. In 1925 woonden wij in Sátoraljaújhely. Ik was een mager, ziekelijk meiske dat last had van bloedarmoede. Mijn vader was Griekskatholiek predikant, en we waren met drie broers en zusters.

De Landelijke Bond voor de Kinderbescherming organiseerde vakanties in Nederland en op school werd ik er door de nonnen ook voor aangewezen.

Ik weet nog dat we na afloop van het schooljaar vertrokken. Na aankomst in Amsterdam bracht men ons in een grote zaal, waar de pleegouders op ons stonden te wachten. Onze naam en adres stond op een bordje dat wij om de nek hadden. Ik was nog als enige over, toen ik door een vriendelijk jong echtpaar werd opgehaald. Frans Nieuwenhuijs en zijn vrouw Margareta namen mij mee naar Bloemendaal. Ze hadden een zoontje, Bert, van anderhalf jaar.

De allereerste avond in mijn kamer durfde ik bijna niet rond te kijken en ik moest vast stilletjes huilen. Maar onderwijl ging zachtjes de deur open en de moeder en de grootmoeder kwamen mij om de beurt troosten.

Toen ik werd voorgesteld aan de familie, had men erg met mij te doen. Ik begreep in het begin natuurlijk geen snars, maar ik zocht de woordjes op in mijn woordenboekje. Ze hadden met me te doen omdat ik er zo mager en bleekjes uitzag.

De broer van Frans, Bert, woonde in Haarlem. Dat was een gezin van 10 kinderen. Ik ging vaak samen met hen naar het strand en ik speelde dikwijls bij hen. Zij nodigden me uit voor Sinterklaasavond, dat een grote belevenis was voor mij. Het was een sprookjesachtig feest met grappige, leuke en fijne surprises. Ik kreeg van Sinterklaas ondermeer een gouden tientje. Ik was al een jonge vrouw, toen ik later in Ungvár, waar we toen woonden, voor dat geld een kelim tafelkleed kocht. Ik heb er een jaar aan gehandwerkt. Het kleed ligt nu nog steeds op mijn tafel.

De kerst vierde ik op verzoek van mijn moeder en vader al weer in Hongarije.

In een half jaar was ik tot grote vreugde van de familie 11 kilo aangekomen.

Na mijn verblijf hielden wij jarenlang contact door middel van ansichtkaarten. En toen gingen de jaren voorbij, ik trouwde, mijn man was Griekskatholiek priester, ik kreeg vier dochters. We woonden in Hajdúdorog.

Toen kwam de oorlog en toen de revolutie, en... de veertig jaar communisme. Er was geen enkel contact meer.

In het begin van de jaren zestig kwamen er twee Nederlandse toeristen bij onze kerk, die door mijn man werden ontvangen. En wat is de wereld toch klein: ze bleken Nederlandse priesters te zijn die de familie Nieuwenhuijs kenden. Helaas konden wij het ons door de zorg voor het gezin en vanwege de financien niet veroorloven om weer eens naar Nederland te gaan. Maar god zij dank heeft mijn dochter Adrienne met haar man, die eveneens Griekskatholiek priester is en kunsthistoricus, de Nederlandse familie een bezoekje gebracht. Bert heeft ons nadien nog een aantal keer bezocht. We vonden het prettig om elkaar op volwassen leeftijd na zoveel jaar te ontmoeten!

En nu heb ik de tijd, ik kijk vaak foto's en denk aan vroeger.

Voor mij betekende dat half jaar in Nederland niet alleen gezondheid en veel liefde, maar ik ben er ook zelfstandiger, moediger en vastberadener door geworden.

Nu ben ik 84. Mijn gezondheid gaat achteruit, mijn krachten vloeien weg. Sinds het overlijden van mijn man woon ik in Budapest in de nabijheid van mijn kinderen.

Zolang ik leef, denk ik aan Nederland en de Nederlandse mensen.

Budapest, winter 1998

Vattamány Imréné Damjanovich Olga

Hongaarse tekst:

Emlékeim Hollandiáról 

Hogyan kerültem Hollandiába?

ár 72 éve ennek a történetnek. 1925-ben Sátoraljaújhelyben laktunk. 12 éves vékony, vérszegény, beteges kislány voltam. Édesapám Görög katolikus lelkész, és hárman voltunk testvérek. Az Országos gyermekvédő Liga üdültetési akciót szervezett Hollandiába és az iskolából - a vincés nővérek engem is jelöltek.
Emlékszem a tanév befejezése után indultunk. Amszterdamba érkezve egy nagy terembe vittek bennünket- ott vártak a fogadó szülők. Nevünket és cimünket a táblácskáról olvasták le, ami a nyakunkba volt. Már egyedül csak én maradtam a teremben, mikor nagy orömömre egy nagyon kedves fiatal pár - Frans Nieuwenhuis és felesége Margareta engem keresett. Bloemendaalba vittek. Kisfiuk Bert másfél éves volt.
Az első este szobámban alig mertem szétnézni és bizony pityeregtem. Közben halkan nyílt az ajtó és felváltva jött vigasztalni, simogatni a mama és a nagymama.
Amikor bemutattak a családnak sajnálkozva beszéltek rólam. Persze eleinte semmit sem értettem, kis szótáramból böngésztem ki a szavakat. Azért sajnáltak, mert nagyon vékony, sápadt voltam.
Haarlemben lakott Frans testvére Bert, ahol 10 gyerek volt. Velük gyakran kirándultunk a tengerpartra és sokszor játszottam náluk. ők hívtak meg Mikulás estre, ami nagy élmény volt számomra. Mesébe illő ünnep volt - mókás, vidám, kedves meglepetésekkel. A Mikulástól többek között egy arany 10 guldenest kaptam. Már nagylány voltam amikor Ungváron ahol később laktunk, ebből a pénzből egy kelim teritőt vásároltam. Egy teljes évig varrtam. Az asztalomon még most is ez a teritő van.
A karácsonyt már itthon töltöttem Édesanyámék kivánságára. Fél év alatt 11 kg-ot híztam a család nagy-nagy örömére! Nyaralásom után évekig tartottuk a kapcsolatot egy-egy üdvözlőlap erejéig. Aztán teltek az évek, férjhez mentem. Férjem Görögkatólikus pap volt. 4 lányom született. Hajdúdorogon éltünk. Jött a háború és jött a forradalom na és a 40 évig tartó kommunista rendszer. Megszakadt minden kapcsolat.
Az 1960-as évek elején 2 holland turista kereste fel templomunkat, akiket a férjem fogadott. És milyen kicsi a világ: kiderült, hogy holland lelkészek és ismerik a Nieuwenhuis családot. Sajnos családi és anyagi gondjaim nem engedték, hogy ujra elmenjek Hollandiába. De hála Istennek Adrienne lányom férjével aki szintén Görögkatolikus lelkész és művészettörténész meglátogatta a holland családot. Bert aztán többször meglátogatott bennünket. Jó volt felnőttként találkozni vele és annyi év után hallani róluk!
Ráérek, gyakran nézegetek fényképeket és felidézem a multat. Számomra a Hollandiában eltöltött fél év nemcsak egészséget, sok szeretetet adott, de önállóbb, bátrább, határozottabb lettem. Most 84 éves vagyok. Egészségem egyre romlik, erőm fogy. Férjem halála óta Budapesten élek gyermekeim körében. Mig élek szeretettel gondolok Hollandiára és az ott élő emberekre! 

Budapest. 1997. dec. 08. 
Vattamány Imréné Damjanovich Olga