Bródy János kiséletrajz

Jegyek kaphatók                                    Dalszövegek


Bródy Ráadásul Amszterdamban c.koncert!!

Amszterdamban: 2018. június 9,  20.00 Zaal open 19.30 u.

De Meervaart színházban.


Bródy János (becenevén Tini) zenész, zeneszerző, szövegíró, előadóművész. Tagja volt a legendás Illés és a Fonográf együtteseknek. Szörényi Leventével közösen honosították meg a magyar nyelvű beat zenét, és már a hatvanas években a rendszer ellen lázadó szövegei révén vált ismertté. Sajátos szimbólumrendszert alakított ki, melynek segítségével megújította a magyar dalszövegírást, szerzeményeivel és közéleti magatartásával nemzedékek számára vált művészi és morális példaképpé.


A hatvanas évek zenei forradalmának máig ható következménye, hogy Bródy János a magyar kultúra emblematikus alakja lett, és művészetében követhetően tükröződik vissza az elmúlt félévszázad történelmének minden jelentős fordulata. 1964-ben, az érettségi után került az Illés zenekarba, és sajátos tehetsége évtizedeken keresztül érzelmi és szellemi támogatást jelentett a szebb és jobb világról álmodóknak. Bródy dalainak jelentős része épült a költészetbe forduló szövegsorok mágikus erejére, ahol a legősibb dalforma, az énekelt ritmusos szöveg mindig többet üzent a megfejthető jelentésnél, és a korszellemmel találkozva nagyhatású műveket hozott létre.


Az Illés után 1974-től a Fonográf együttes következett, és a nemzetközi sikerek mellett a Fonográf alkotói műhelyében születtek meg Koncz Zsuzsa és Halász Judit korszakos lemezei is, melyeknek értelmi szerzője elsősorban Bródy János volt. Gyermekeknek írt dalait több nemzedék dúdolja, és néhány verse már iskolai tananyag. Színpadi művei közül kiemelkedik a Szörényi Leventével írt „István, a király” rockopera, melyet nagyon sokan már klasszikus nemzeti műnek tartanak.


A hetvenes évek végétől egyre többször lépett fel önálló előadóként, első szólólemeze 1980-ban jelent meg „Hungarian Blues” címmel. Legutóbbi (hetedik) albuma, „Az Illés szekerén”, egy jelentős művész dalokba sűrített véleménye az állandóan változó és örökösen visszatérő körforgásban élő világunkról. Nehéz eldönteni, hogy személyes előadásmódja, dalainak fülbemászó muzsikája, vagy költészetének sokszor általános érvényű üzenete hat inkább közönségére, de kétségtelen tény, hogy mind a mai napig az egyik legismertebb magyar énekes-dalszerzőként tartják számon.


2016. áprilisában 70. születésnapja alkalmából koncertet adott a Papp László Sportarénában, 12 ezer néző előtt. Erről a felejthetetlen koncertről felvétel készült, amit először az Erdélyi Magyar Televízió sugárzott.

2017. júniusában az Ünnepi Könyvhétre jelent meg az a vastag verses kötet, ami a „Bródy János 52 év dalszövegei” címet viseli, - minden kétséget kizáróan mutatja be, hogy írójuk a magyar kortárs költők sorába tartozik.

2017. október 21 és 22-én dupla, forró hangulatú koncerttel örvendeztette meg közönségét a Budapest Kongresszusi Központban A legutóbbi, Ráadás című lemez is elérte a platina lemez státuszt, amit az előadás keretében vehetett át a Művész.


Önálló lemezek:
Hungarian Blues1980
Ne szólj szám1984
Hang nélkül1989
Az utca másik oldalán1994
Volt egyszer egy koncert1996
Kockázatok és mellékhatások2001
Az Illés szekerén2011
Ráadás2016



Színpadi művek:
Kőműves Kelemen1981
István, a király1983
Fehét Anna1988
Doktor Herz1989
Will Shakespeare, vagy akit…1996
A kiátkozott1997
Veled uram2000
Volt egyszer egy csapat2005



Díjak, kitüntetések:
1990Magyar Művészetért Alapítvány különdíja
1995Huszka Jenő-díj
1996Liszt Ferenc-díj
2000Kossuth-díj
2004Radnóti Miklós-díj
2006A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje
2014Fonogramm Életműdíj
2012Artisjus Életműdíj
2012Fonogramm „Az év lemeze díj” klasszikus pop-rock kategóriában, Az Illés szekerén című lemezért

Mostmagyarul!